Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Fertőzésveszély a Marson?
(Rovat: Űrszondák a Marsnál, Japán a világűrben , Távoli világok kutatói - 2003.11.24 09:21.)

A japán Nozomi űrszonda megfertőzheti a Marsot, ugyanis ha továbbra is a jelenlegi pályáján marad, akkor december 14-én becsapódik a Vörös Bolygóba - állítja egy japán napilap.

Japán vezető napi hírújságja a Jomiuri Shimbun szerint a betegeskedő Nozomi, Japán első Mars-szondája becsapódik a vörös bolygóba, amennyiben nem sikerül pályáját megváltoztatnia. A frissen megalakult Japán Űrkutatási Ügynökség, a JAXA (Japan Aerospace Exploration Agency) szakemberei már dolgoznak azon, hogy elkerüljék az ütközést.

A 200 millió USD összköltséges küldetés immáron semmiképp sem teljesítheti a céljait, csupán csak egyetlen feladata maradt, hogy elkerülje a Mars megfertőzését a járművön levő földi mikrobákkal. Miután a Nozomi csupán egy keringő egység lett volna, a fertőtlenítése - összehasonlítva a washington DC-i National Academy of Sciences által előírt és a brit Beagle 2-n, illetve az amerikaiak két roverén elvégzett fertőtlenítéssel összehasonlítva -, gyakorlatilag a nullával egyenlő.

A Nozomit 1998-ban bocsátották fel, és 1999 októberében kellett volna elérnie a Marsot, de ez műszaki okokból nem sikerült. A szakemberek egy két évig tartó pályára terelték, ami végül a Föld mellett vezetett el. Itt egy hintamanőver adott a szondának további lendületet és segítette célja felé.

Sajnos a folyamatos meghibásodások a meghajtórendszerben és az energeiaellátásban további késésre vezettek, így a Mars elérésének időpontja idén decemberre módosult.

Amikor a Föld melletti hintamanőver történt, az ISAS (Institute of Space and Astronautical Sciences, - az akkor még három, a JAXA-t alapító és abban egyesülő intézmény egyike), egy Marssal ütköző pályát választott, mert ez volt a legrövidebb út a bolygóhoz. Viszont a jelenlegi állapotok szerint ez a döntés igencsak átgondolatlan volt, figyelembe véve a szonda igen magas korát, és az ebből adódó kockázatát annak, hogy további meghibásodások léphetnek fel.

Az ISAS július óta próbálja megjavítani az energiaellátó rendszert, és ha ez nem sikerül, akkor a szonda nem lesz képes elindítani a főhajtóművét a Mars-körüli pályára való áttéréshez.

Ha végül a Nozomi becsapódik a Marsba, akkor fennáll annak a veszélye, hogy a roncsdarabok bekerülnek a marsi bioszférába, ha egyáltalán van ilyen. Bármilyen nemű szennyezés következményei ismeretlenek, amiatt az egyszerű tény miatt, hogy még sohasem találtunk életet a Naprendszerben, természetesen a Földön kívül. Míg néhány tudós azt állítja, hogy két teljesen külön világból származó életforma semmilyen behatással sem jár a másik számára, addig mások szerint ez olyan nagy kockázattal jár, amit nem vállalhatunk. A JAXA folyamatosan dolgozik annak a megvalósításán, hogy hogyan lehetne a szonda pályáját csak a kisegítő hajtóművekkel megváltoztani december elején, ha a főhajtómű addigra sem működik.

Forrás: www.spacedaily.com
Grafika: JAXA (ISAS)

Dianiska Balázs


Az ŰRVILÁG főszerkesztőjének megjegyzése

Bár jómagam nem vagyok a Mars, pláne a marsi élet specialistája, azért úgy gondolom, hogy a fenti cikk, - mely lassan bejárja a világsajtót - némi adalékot igényel:

1. Általában csak a leszállóegységeket fertőtlenítik, aminek az az oka, hogy a leszállószondák egy hővédő egységben (egy speciális konténerben) zuhannak át a mars sűrűbb légkörén. Miért? Nyilván azért, mert enélkül felizzanának, és darabokra hullva részben-egészben elégnének (lásd Columbia, ami több mint 100 tonnás volt és még (sérült) hővédelemmel is rendelkezett)!

2. Elég nehéz elképzelni, hogy a Nozomi orbiter egysége, akkor, ha a Marsra zuhan, nem ég egészen apró darabokra - még a Mars Földénél ritkább légkörében is, - és, hogy ennek során - ha le is jut egyáltalán valami a felszínre, azon a földi mikrobák még életképesek lennének. Ráadásul ezek a mikrobák, magán a Marson egy számukra teljesen ellenséges környezettel (földi élőhelyüknél jóval hidegebb hőmérséklet, oxigénhiány, stb.) találnák magukat.

3. Természetesen e sorok szerzője nem állítja azt, hogy a kockázat nulla. Egyszerűen csak azt szerette volna jelezni - az ŰRVILÁG szokásához híven -, hogy az éremnek nem csak egy oldala van, illetve, hogy egy napilap, az nem szaklap...

Szentpéteri László


A Japán Űrkutatási Ügynökség közleménye

A fenti hírre reagálva a JAXA november 20-án tájékoztatást adott a Nozomi aktuális állapotáról.

A közlemény egyik híre, hogy a mérnökök jelenleg is dolgoznak az űrszonda hibás egységeinek megjavításán. A tervek szerint december 10-ére eldől, hogy mit sikerült tenniük a Nozomi megmentése érdekében.

A másik hír szerint a japán napilapban közölt információ - úgymond - "kacsa": ha ugyanis a Nozomi továbbra is a jelenlegi pályáján halad a Mars felé, akkor december 14-én 894 km-re fogja legjobban megközelíteni a vörös bolygót. A megközelítés után az űrszonda elhagyja a bolygó gravitácós terét, és Nap körüli pályán maradva mesterséges bolygóként folytatja útját.

A japán űrügynökség szerint természetesen fennáll az elméleti lehetősége, hogy a Nozomi becsapódik a Mars felszínébe, ám ennek a valószínűsége a pályaszámítások pontosságának következtében hozzávetőlegesen egy százalék!

Ledneczki István

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024