Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Trump, Hold, Mars
(Rovat: Űrpolitika, Emberes Mars-utazás? , A Holdnál - 2019.06.08 12:15.)

Az amerikai elnök pénteken Twitter-üzenetben kritizálta a NASA-t – azért, amit ő rendelt el az űrügynökségnek...

Donald Trump amerikai elnök nevezetes a furcsa – időnként nemzetközi diplomáciai hullámokat is verő – megnyilvánulásairól, amelyek rövid Twitter-üzenetként látnak napvilágot. Június 7-én a NASA is megkapta a magáét, mondván, hogy az űrre költött pénzből nem a Holdra kellene igyekezni, hiszen azt már 50 évvel ezelőtt megcsinálták. Sokkal nagyobb dolgokra kellene összpontosítani, beleértve a Marsot, aminek a Hold a része (sic!), valamint a védelmet és a tudományt.

Most tekintsünk el attól, hogy mit érthetett az elnök azon, miszerint a Hold a Mars része – feltehetően valamiféle szerencsétlen rövidítés áldozata lehetett az eredeti gondolat. De a Hold-programmal kapcsolatos éles kritikától mindenkinek leesett az álla. Néhány héttel ezelőtt mi is beszámoltunk róla, hogy Mike Pence alelnök, a Nemzeti Űrtanács vezetője szerint fel kell gyorsítani a Holdra való emberes visszatérést, amire 2024-es határidőt jelölt meg. Nem sokkal később arról szóltak a hírek, hogy a Trump-kormányzat 1,6 milliárd dollárral tervezi megemelni a NASA 2020-as költségvetését, hogy felpörgesse az Artemisnek keresztelt új holdprogramot. (A költségvetést persze még a törvényhozásnak is jóvá kell hagynia.) Azzal a lépéssel az elnök egyébként – hol máshol? ‒ a Twitteren büszkélkedett.

Nem is annyira régen, 2017 decemberében Trump elnök egyenesen rendeletben mondta ki, hogy Amerika célja előbb űrhajósokkal újra visszatérni a Holdra, majd később embereket küldeni a Marsra. Az aláírási ceremónia ünnepélyes keretek közt zajlott a Fehér Házban.


(Kép: NASA / Aubrey Gemignani)

Jim Bridenstine, a NASA vezetője még tegnap, az elnöki Twitter-bejegyzés napján igyekezett saját üzenetében menteni, ami menthető. Megemlítette, hogy a NASA aktív Mars-kutatási programmal rendelkezik, jelenleg is három űrszondája kering a bolygó körül, két egység pedig a Mars felszínén dolgozik. A következő rover 2020-ban indul. A NASA a Holdra való visszatérést pedig a Marsra való emberes utazás gyakorlóterepének tekinti. Mindenesetre nyilvánvaló, hogy az elnök megnyilatkozása ellentétben áll a korábban deklarált űrpolitikai irányokkal.

Vajon az új elnöki álláspont gyökeres változást jelent-e a Nemzeti Űrtanács irányvonalában? Ez nem valószínű. Mi vihette akkor rá az elnököt erre az ellentmondásos kijelentésre? Egyes találgatások szerint Trump kedvenc tévécsatornáján, a Fox Business műsorában egy órával korábban foglalkoztak a Holdra 2024-ig való visszatéréssel. Az ott megszólaltatott szakértő kétségeit fejezte ki a terv realitásával kapcsolatban – a jelek szerint meggyőzően...

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024