Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Veszélyben a WFIRST
(Rovat: Űrpolitika, Amerika és az űrcsillagászat - 2018.02.21 07:15.)

Ki az örök pesszimista? Aki még azt is sorscsapásnak tudja beállítani, ha a NASA költségvetése 800 millió dollárral nő. Próbáljuk tárgyilagosan nézni a helyzetet!

Az amerikai kormány február közepén nyilvánosságra hozta a kormányzati szervek 2019-es költségvetési tervét, pontosabban azt a közel 200 oldalas, „Jelentős megtakarítások és reformok” alcímet viselő dokumentumot, amely felsorolja és indokolja a jövő évi költségvetésből kihúzandó tételeket. A dokumentum egyelőre természetesen csak tervezet, a kongresszusi viták és alkudozások során még minden előfordulhat, de az álmoskönyv szerint nem sok jót ígér, ha egy tétel belekerül az összeállításba.

Mielőtt egyetlen tételt kiragadnánk az összeállításból, megpróbálunk áttekintő képet adni. Az USA kormányzati szerveinek éves költségvetése valamivel meghaladja az 1000 milliárd dollárt. A 13 minisztérium, a NASA és további kormányszervek törlésre javasolt programjainak összege közel 26 milliárd dollár, a jelentős csökkenésre ítélt programok esetében további 22,6 milliárd dollár a megtakarítás (utóbbiak közt NASA program nem szerepel), vagyis a teljes vágás a 2017. évi, teljesített költségvetéshez viszonyítva közel 50 milliárd dollár, azaz kb. 5%. Nem derül ki az anyagból, hogy ez vagy ennek egy része megjelenik-e más minisztériumoknál (például a költségvetés legnagyobb részével gazdálkodó, és a jelen táblázatban nem szereplő Védelmi Minisztériumnál). Az mindenképp jó hír, hogy a NASA teljes költségvetése várhatóan nem csökken, sőt, a javaslat szerint 19,9 milliárd dollárra nő (a 2018-as 19,1 milliárd dollárhoz képest).

A NASA-nál három törlésre ítélt tétel szerepel, együttesen 338 millió dollárral (de ez is 2017-hez viszonyítva), ami a NASA közel 20 milliárd dolláros költségvetéséhez képest 2%-nál kisebb összeg. Ezek közül öt földtudományi küldetés megszüntetése (133 millió dollár) és az oktatási hivatal felszámolása (100 millió dollár) már a 2018-as költségvetésben törlésre került, így az már nem újdonság. Az egyetlen újdonság a WFIRST, azaz a nagy látómezejű infravörös kutatótávcső (Wide Field Survey Telescope) 105 millió dolláros előirányzatának tervezett törlése (az összeg kétségtelenül jelentős, de ne feledjük, hogy a NASA teljes költségvetésének mindössze fél százalékáról beszélünk).


A NASA 2020-as évek közepére tervezett WFIRST távcsöve. (Kép: NASA)

A hivatkozott anyagban a következő olvasható. „A Költségvetés a WFIRST program leállítását javasolja, tekintettel a távcső egyre növekedő költségeire, és más témák NASA-n belüli prioritásaira. Indokolás: A WFIRST űrtávcső költségvetési igénye 2019-re és a későbbi évekre jelentős, összességében meghaladja a 3 milliárd dollárt. Emellett, a közelmúltban egy független szakértői tanulmány arra a megállapításra jutott, hogy a WFIRST nem valósítható meg a korábbi költségvetéséből. Figyelembe véve más területek NASA-n belüli prioritását és a költségvetés korlátait, a NASA számára nem élvez elsőbbséget egy újabb nagy űrtávcső fejlesztése közvetlenül a 8,8 milliárd dollárból megvalósított James Webb-űrtávcső elkészülte után. A Költségvetés javasolja a WFIRST végérvényes leállítását, és az előirányzott összeg más, a tudományos közösség által fontosnak tartott területekre történő átirányítását, beleértve az asztrofizikai űrküldetéseket és kutatásokat.”

Az 1990 óta működő Hubble-űrtávcső utódának tekintett James Webb-űrtávcső (JWST) indítása, amint arról hírt adtunk, sokszori halasztás után 2019 első félévében várható. A WFIRST lenne a NASA következő űrcsillagászati „zászlóshajó” küldetése, amely jelenleg tervezése és fejlesztése korai szakaszában jár. Ha a mostani törlési javaslatot és az egyéb ellenséges akciókat túlélné, akkor indítása a 2020-as évek közepére várható.

Egyelőre persze csak az biztos, hogy a helyzet felettébb bizonytalan. A végső szó kimondása azonban még messze van. A WFIRST sorsának nem tett jót a szakértői bizottság megállapítása, miszerint a projekt egyre drágul, mint ahogy a jelen törlési javaslat is gyengíti a pozícióit. A Kongresszusban azonban még bármi megtörténhet, esetleg a képviselők csak azért visszahozzák a törlésre ítélt tételt, hogy borsot törjenek az elnök orra alá. A helyzet bizonytalanságát csak fokozza, hogy a NASA-nak még mindig nincs jóváhagyott és kinevezett főigazgatója (ami sokkal fontosabb tétel az elnök, a Kongresszus és a Szenátus közötti politikai kötélhúzásban, mint WFIRST 100 milliója). Belefolyhat a vitába a Nemzeti Űrtanács is, amelyik azonban eddigi megnyilatkozásaival inkább a holdkutatás és a földközeli égitestek kutatása mellett szállt síkra, nem pedig az űrtávcsövek mellett. A WFIRST mellett szóló érv lehet viszont, hogy a főtükröt a NASA ingyen kapta, márpedig egy ingyen távcsőtükör legcélszerűbb felhasználása, ha távcsövet építenek köré, még ha az 3 milliárdba is kerül.

A csillagászok persze keseregnek. A WFIRST tudományos csapatának vezetője, a Princetoni Egyetem asztrofizikusa a helyzetet dramatizálva kijelentette: „feladjuk vezető szerepünket az űrcsillagászatban”. (Őszintén reméljük, hogy a JWST egy év múlva sikeresen pályára áll, és beváltja a hozzá fűzött reményeket. Érdemes lesz az akkori nyilatkozatokat ezzel a jól hangzó, de erősen kétséges kijelentéssel szembeállítani. – B.E.) Hírek szerint egyébként a WFIRST törlésére vonatkozó javaslat a NASA-n belülről jött, összhangban a korábbi cikkünkben gyanított belső harcokkal. A NASA asztrofizikai részlegének igazgatója mindenesetre hírek szerint azt kérte a WFIRST-ön dolgozó munkatársaitól, hogy folytassák a munkát a bizonytalan időkben is. Ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a szakemberek kitartanak, és küzdenek a küldetés megmaradásáért.

[Cikkem bevezetőjében némi eufemizmussal „örök pesszimistának” neveztem a sajtó azon megnyilvánulásait (nem csak Amerikában), amelyek még a NASA költségvetésének 800 millió dolláros tervezett növelését is a Trump-adminisztráció tudományra mért hatalmas csapásának állítják be. Ki lehet persze ragadni a költségvetésből egy fél százalékos tételt, és annak átcsoportosításán sajnálkozni, de ez félrevezető és igazságtalan. Különösen akkor igazságtalan, ha a NASA-nak a politikai huzavonák miatt még mindig nincs főigazgatója, aki dönthetne a belső prioritásokról, és ha erős a gyanú, hogy a WFIRST törlése a saját projektjeiknek több pénzt kiharcolni akaró belső lobbi aknamunkájának „eredménye”. Életszerűtlen mindezt az elnökre kenni, azt a látszatot keltve, mintha az elnök személyesen lépne fel az 1000 milliárd dolláros költségvetésben egy 100 milliós tétel törléséért. – B.E.]

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024