Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Földközeli égitestek
(Rovat: Űrpolitika, Katasztrófák ellen - 2017.04.16 08:15.)

Az ENSZ-ülések napirendjén továbbra is önálló pontként szerepelnek a földközeli égitestek. Elsősorban nemzetközi szervezetek foglalkoznak a kérdéssel.

Az ENSZ Világűrbizottság Tudományos és Technikai Albizottsága ez évi, január 30. és február 10. között Bécsben tartott ülésén a hagyományoknak megfelelően számos résztvevő ország és szervezet szakmai előadásban számolt be eredményeiről, terveiről. Mai cikkünkben az földközeli égitestekkel foglalkozó napirendi pontban elhangzott négy előadásból mutatunk be néhány érdekességet.


A Keldis Intézet partnerei az ISON együttműködésben.

Az orosz vezetéssel működő ISON (International Scientific Optical Network) nemzetközi csillagászati megfigyelőhálózat tevékenységének két legfontosabb területe az űrszemét és a földközeli égitestek (emellett pl. kozmikus gamma-villanások utófénylését is figyelik). Széles nemzetközi együttműködésben dolgoznak, 16 ország 38 megfigyelőhelyével állnak kapcsolatban, amelyeken 90 különböző távcső működik. A szakmai munka koordinálását (adatkezelés, katalogizálás, pályaszámítások) az Orosz Tudományos Akadémia Keldis Alkalmazott Matematikai Intézete (KIAM) végzi. Az ISON hálózatában 2016-ban mintegy 19 millió optikai megfigyelést végeztek, ami 23%-os növekedést jelent az előző évhez képest. 550 új objektumot fedeztek fel, de emellett 480 korábban elveszett égitestet is újra felfedeztek. A földközeli kisbolygókon kívül a KIAM 2040 geoszinkron (GEO) pályán, illetve 4110 erősen elnyúlt ellipszispályán (HEO, vagy ún. Molnyija-pálya) keringő mesterséges égitest pályáját is folyamatosan követi. A földközeli kisbolygóknak nemcsak a pályáját határozzák meg, hanem fotometriai megfigyelést is végeznek. Tavaly a hálózathoz tartozó 7 obszervatóriumban 0,7 m és 2,6 m közötti átmérőjű távcsövekkel 200 éjszakán 44 földközeli kisbolygó fotometriai megfigyelését végezték el.


Az ISON együttműködés keretében felfedezett (sárga), illetve korábban elveszett, de újra felfedezett (kék) földközeli égitestek száma.

A Nemzetközi Asztronautikai Akadémia (IAA) előadásában leszögezték, hogy nem ismerünk olyan, 1 km-nél nagyobb kisbolygót, amelyik évszázadunkban becsapódással fenyegetné a Földet. Ugyanakkor egy 50–200 méter közötti átmérőjű kisbolygó becsapódásának a valószínűségét (szintén ebben az évszázadban) 20%-ra becsülik, és megállapítják, hogy egy ekkora égitest szerencsétlen esetben akár egy város elpusztítására is képes (a 2013-as cseljabinszki objektum csak 17 méter átmérőjű volt). Az előadás nagyobb részében azt a hipotetikus esettanulmányt ismertették, amelyet a 2015-ös IAA bolygóvédelmi konferencián (PDC, Planetary Defense Conference) készítettek. Hangsúlyozzuk, hogy a konkrét adatoknak nincs reális alapja, csak a számítási módszereket, az elérhető pontosságot és az emberi reagálásokat kívánták modellezni. Feltételezték, hogy a felfedezésekor 140–400 m közötti méretűnek becsült égitestet kellő időben, 7 évvel a 0,9% valószínűségű becsapódás előtt sikerül felfedezni. Ekkor a becsapódás helye – ha egyáltalán bekövetkezik – már a Föld keskeny sávjára lokalizálható (lásd az ábrán).


Egy földközeli kisbolygó hipotetikus becsapódásának helye először csak keskeny, de az egész Földet körbefutó sávra lokalizálható. A sáv azért keskeny, mert az égitest pályájának ismeretében pályasíkja megszabja, hol találkozhat a Földdel. A becsapódás időpontját ekkor még 1 napnál kisebb pontossággal ismerjük, tehát a Föld forgása következtében a becsapódás a sávon belül bárhol bekövetkezhet.

Egy ekkora test becsapódása 5–7 km átmérőjű, 500 méter mély krátert vágna, és 6,8 magnitúdós földrengést váltana ki, a becsapódás 70 ezer km2 területen okozna azonnali (közvetlen) károkat. Ha az óceánba csapódna, akkor 10 méter magas cunami jönne létre, amely a Csendes-óceán partjai mentén minden országot érintene. A modellszámítás szerint 5,75 évvel a feltételezett becsapódás előtt a becsapódás valószínűsége 100%-ra nőtt, vagyis bizonyossággá vált. Három évvel a becsapódás előtt űreszközöket indítanak az égitest eltérítésére, illetve megsemmisítésére, nyolc hónappal a becsapódás előtt azonban kiderül, hogy ezek csak részben voltak sikeresek, ezért egy 60–100 m-es darab továbbra is a Föld felé tart, ekkor már a potenciálisan érintett területek pontosabban is behatárolhatók (helye az eredeti előadásban a lent megadott linken megtekinthető). Terveik szerint hasonló modellszámítást a 2017-es konferenciájukon is el szeretnének végezni. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a modellezésben szereplő konkrét adatok csupán fikciók, de érzékeltetik, hogy nem zárható ki annak a lehetősége, hogy bárhol és bármikor bekövetkezzék egy hasonló léptékű pusztítást okozó becsapódás.


Aktuális (2017. I. 31.) helyzetkép a földközeli égitestekről: 15 582 kisbolygót és 106 üstököst ismerünk, amelyek közül 1781 darab tartozik a potenciálisan veszélyesek (PHA) közé, vagyis ezek közelíthetik meg 7,5 millió km-nél jobban a Földet. Megnyugtató, hogy az 1 km-nél nagyobb átmérőjűek (piros) kevesen vannak, és számuk nem emelkedik, ami azt jelenti, hogy ezeket lényegében már kivétel nélkül sikerült felfedezni.

Az ENSZ égisze alatt a közelmúltban létrehozott két szervezet, az IAWN és a SMPAG (lásd korábbi cikkeinkben) formális beszámolót tartott. A hálózathoz tavaly 76 országból 18,6 millió megfigyelés érkezett, amelyekből 1,7 millió földközeli kisbolygókra vonatkozott. Az előadásban aktuális helyzetképet adtak az addig felfedezett földközeli égitestekről (lásd az ábrán). Végül bemutatták azokat a tavalyi előadásuk óta konkréttá vált feltételeket, amelyek esetén a két szervezet akcióba lép. A riasztásokat kiadó IAWN akkor jelez, ha a becsapódás valószínűsége meghaladja az 1%-ot, és az égitest átmérője nagyobb 10 m-nél (vagy ha csak a fényessége ismert, akkor 28 magnitúdónál fényesebb). Az elhárító űrküldetések tervezését feladatának tekintő SMPAG akkor lép akcióba, ha a becsapódás várható időpontja 50 évnél közelebb van, valószínűsége legalább 1%, átmérője meghaladja az 50 métert (fényessége a 26 magnitúdót).

Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) képviselője beszámolt arról, hogy csatlakoztak az IAWN együttműködéshez. A világ legnagyobb távcsöveivel máris részt vesznek bizonyos megfigyelések elvégzésében, bár csak évente 22 óra megfigyeléssel. Vállalják viszont, hogy konkrét és jelentős fenyegetettség esetén minden erőforrásukat a potenciálisan veszélyes égitest pályájának és fizikai tulajdonságainak meghatározására fordítják. Elmondta, hogy 2024-ben kezdheti meg működését a világ messze legnagyobb távcsöve, a 39 méter átmérőjű ELT, amelyik a Paranal-csúcson már működő obszervatórium közelében, a 3060 méteres Armazones-csúcson épül.


A jövő évtizedben szükség esetén az ESO 39 méteres óriástávcsöve is bekapcsolódhat a Földet veszélyeztető égitestek megfigyelésébe.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2018