Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Az „Open Universe” kezdeményezés
(Rovat: Űrpolitika - 2016.07.02 08:15.)

Az ENSZ-ben elhangzott olasz javaslat értelmében széles körben hozzáférhetővé kell tenni a csillagászati, űrtudományi, űrfizikai adatokat.

Az ENSZ Világűrbizottság (COPUOS) minden év júniusában Bécsben tartja nyolcnapos ülését. Mint mindig, számos résztvevő ország idén is úgynevezett technikai előadásban számol be űrtevékenysége legújabb eredményeiről és más általuk fontosnak tartott kérdésekről. A Bizottság idén júniusi ülésén hangzott el Paolo Giommi (ASI, Olasz Űrügynökség) előadása, amelyben az „Open Universe” kezdeményezést ismertette. A javaslat címét akár „nyílt Világegytemnek” is fordíthatnánk, de semmiképpen sem a szó kozmológiai értelmében, sokkal inkább a Világegyetemre vonatkozó csillagászati, űrtudományi adatok nyílt hozzáférésűvé tételéről van szó. A javaslatot Olaszország az első, 1968-as UNISPACE konferencia 50. évfordulójára, a COPUOS 2018. évi ülése keretében tartandó megemlékezés előkészítése egyik elemének szánja.

Amint az előadásban elhangzott, a nyílt adathozzáférés a tudomány sok területén már bevett gyakorlat, és ezeken a területeken az innováció és a produktivitás forrása. Az olasz javaslat célja, hogy az űrtudomány is felzárkózzék ezen tudományterületek mellé.


A javaslat indokolását a bemutatott diagramon szemléltette az előadó. A diagram az első tudományos célú műholdaktól a belátható jövőig terjedő időtartamot fogja át. A diagram felső részén az egyes időszakokra jellemző adatkezelési módok látható, a nyers adatoktól a kalibrált adatokon és a tudományos felhasználásra kész adatokon keresztül a világhálón közzétett adatokig. A megszerzett tudás egyre gyarapodó mennyiségét (AK) a papíron és elektronikusan megjelenő publikációk számában mérik, e tudás megszerzésének fajlagos költsége (CK) egyre határozottabban csökken. Eközben egyre nő a tudományterülettel foglalkozók száma (NPI) és egyre szélesednek az általuk képviselt szakterületek, míg a közeljövőben várható az amatőr kutatók (citizen scientists) bekapcsolódása és az érdeklődő laikusok (interested citizens) számának rohamos növekedése.

A javaslat értelmében 2017 elején minden érdeklődő ország szakembereinek és adatszolgáltatóinak részvételével előkészítő konferenciát tartanának, amelynek nyomán a 2018. júniusi UNISPACE+50 megemlékezésig kialakulnának a megvalósítás részletei.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024