Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

A harmadik műhold Iránból
(Rovat: Űrpolitika - 2012.02.04 12:15.)

Miközben az ország nukleáris programjával kapcsolatban egyre nő a nemzetközi feszültség, Irán tegnap ismét bebizonyította, hogy képes saját erőből űreszközöket készíteni és pályára állítani.

A Navid földmegfigyelő hold február 3-án startolt egy észak-iráni katonai bázisról, kétfokozatú, feltehetőleg továbbfejlesztett Safir rakétával. Az iráni állami hírközlő szervek szerint az űreszköz 250 és 370 km közötti ellipszispályára került. A helyi időben hajnalra eső start pontos időpontját nem közölték.


(Kép: Iran Press TV)

A kocka alakú, 50 kg tömegű Navid az eddigi legnagyobb műhold, amelyet a perzsa országból indítottak. Korábban 2009-ben az Omid kommunikációs hold mintegy 27 kg-os, 2011-ben a földmegfigyelő feladatú Rasad csak 15 kg-os volt. Csütörtökön volt egyébként az első iráni műhold, az Omid startjának harmadik évfordulója. Hamid Fazeli, az Iráni Űrügynökség vezetője szerint a mostani, új űreszköz meteorológiai adatokat és a természeti katasztrófák elhárításához szükséges információt gyűjt fedélzeti kamerájával. A berendezések hazai tervezéssel és gyártással készültek.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024