Hogy csúsznak el a NASA programjai?
(Rovat: Űrpolitika, Távoli világok kutatói , Űrszondák a Marsnál - 2011.06.17 07:15.)

Menetrendszerűen érkeznek a hírek az űrprogramok elszálló költségvetéséről és a sokszor akár éveket késő startokról. Egy elemzés szerint mindez nem a véletlen műve.

Legutóbb ismét arról lehetett olvasni, hogy a James Webb-űrtávcső, a következő nagy csillagászati űrobszervatórium több milliárd dollárral kerül többe, mint amennyiért tervezték, és a start időpontja továbbra is kétséges. Mivel a tudományos űrprogramokra költhető pénz összege nem korlátlan, egy-egy ilyen jelentős túlköltekezés közvetlenül más fontos és érdekes űreszközök megépítésétől vonja el a forrásokat. A NASA főfelügyelője a múlt héten nyilvánosságra hozott jelentése pesszimista képet festett a következő amerikai Mars-szonda készültségi állapotával kapcsolatban is. Pedig a már most is késő (2009-ről elhalasztott) Mars Science Laboratory elvileg az idei év végén el kellene induljon a vörös bolygó felé. (A bejelentés után a projekt vezetői sajtótájékoztatón bizonygatták, hogy a szonda által szállítandó Curiosity marsjáró időben el fog készülni.)

A Florida Today című lap cikkírója, John Kelly elemzésében megpróbálta összegyűjteni a késések és költségtúllépések okait. Ezek ugyanis nem egyedi, elszigetelt esetek. Úgy fest, hogy az amerikai űrhivatalnál (és tegyük hozzá: időnként máshol is – a szerk.) a jelenség szinte törvényszerű. A „nyomozásban” nem volt túl nehéz dolga, hiszen az elmúlt évtizedekben egy sor ellenőrző szerv – például a számvevőszék, a Fehér Ház költségvetési hivatala, a NASA belső vizsgáló szervei – mutatott rá a projektek vezetési, tervezési hiányosságaira. A jelentések a legtöbb esetben ugyanolyan problémákat tártak fel, a hibák tehát ismétlődnek. Szinte minden űrprogramnak elszáll az eredetileg tervezett költségvetése, és mindegyik több-kevesebb késéssel jut el a startig. A tipikus hivatkozási alap mindig a program összetettsége, és a projektek illetékesei mindig ígéretet tesznek, hogy ezentúl majd jobban csinálják...

A típushibák a következők:

• A projekt vezetői előzetesen rendszerint alábecsülik az összköltséget. Egyesek szerint ez szándékosan történik így, hiszen egy olcsó programmal könnyebb megszerezni a döntéshozók támogatását. Ha pedig már beindult a munka, adott esetben milliárdokat fektettek az űreszköz építésébe, már nehezen dönt úgy bárki is, hogy leállítják az egészet. Inkább kiizzadják a szükséges plusz támogatást – más, még el sem indult projektek rovására.
• A vezetők mindig túlzottan optimisták, ami a menet közben felmerülő műszaki problémák megoldási lehetőségeit és gyorsaságát illeti. Holott a hosszadalmas, bonyolult, és általában több egymástól független szálon futó fejlesztések könnyen megakadhatnak. Ilyenkor a kisebb hibák is lavinaszerű hatással lehetnek az egész programra. A tervekben mégis mindig a legjobb esetet feltételezik, és hajlamosak megfeledkezni arról, hogy gondok mindig adódhatnak – és adódnak is. Így tehát a késedelem bele van kódolva a rendszerbe. A késlekedés pedig költségnövekedéssel jár, ha másért nem, hát a rendelkezésre álló dolgozók fizetése miatt.
• A NASA vezetői rendszeresen alultervezik a költségvetési tartalékokat. Pedig az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján elég jól megbecsülhető, hogy átlagosan mennyivel lesznek drágábbak a projektek az eredetileg tervezettnél. Amikor aztán tényleg drágábbak lesznek, elkezdik máshonnan lefaragni a befejezéshez szükséges pénzeket.

Az eredmény: negatív reklám, rendszeres szalagcímek az újságokban a késő űrprogramokról és az adófizetők elpazarolt dollármilliárdjairól. Ez pedig káros az egész szervezet megbízhatóságára nézve, és veszélyes egy ilyen nehéz gazdasági helyzetben, amikor érvet adhat az űrkutatást rossz szemmel néző döntéshozók kezébe.