Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Pályán az ICON
(Rovat: Űridőjárás - 2019.10.11 07:15.)

Repülőgépről, egy Pegasus-XL rakétával állt pályára a NASA műholdja, hogy a légkör és a világűr határvidékét kutassa.

Az ICON (Ionospheric Connection Explorer) az amerikai űrügynökség Explorers programjának keretében épült. A tudományos program a Kaliforniai Egyetem (Berkeley) vezetésével zajlik. A kis műhold tömege 281 kg, tervezett működési élettartama 2 év. Feladata a földi légkör felső, főleg ionizált részecskékből álló rétegének vizsgálata, napi és évszakos változásainak felmérése. Az ICON adatai segítségével a földi időjárás és a naptevékenység hatására alakuló űridőjárás közötti kapcsolatot igyekeznek felderíteni a kutatók. Az eredményektől azt remélik, hogy a rádiós távközlés és szintén rádióhullámokon alapuló műholdas helymeghatározás (GPS) javulását is elősegíthetik majd.

Korábban azt gondolták, hogy az ionoszféra állapotát elsősorban a közvetlenül a Napból érkező ultraibolya sugárzás és a napszél részecskéi határozzák meg. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy az alatta levő légrétegek mozgása is jelentős befolyással van az ionoszféra. Az ICON fedélzetén négy tudományos műszercsomag kapott helyet. Ezek a semleges részecskék mozgási sebességét és a termoszféra hőmérsékletét, az ionoszféra vastagságát és összetételét és a műhold környezetében az elektromágneses teret mérik.


A 288 kg tömegű ICON műhold. (Fantáziakép: NASA)

A NASA 2014-ben választotta az Orbital Sciences (jelenleg már Northrop Grumman Innovation Systems) légi indítású Pegasus-XL rakétáját az ICON pályára állításához. Magának az űreszköznek az építésére is az Orbital Sciences kapott megbízást. A műhold 575 km magasságban, 27°-os hajlásszögű pályán működik majd. A rakéta a Stargazer nevű, Lockheed L-1011 típusú repülőgép aljára erősítve hagyta el a földet, pontosabban a floridai Cape Canaveral katonai bázis futópályáját. Az Atlanti-óceán fölött végrehajtott indítás időpontja október 11-én, magyar idő szerint 3:59 volt. Az indítás rendkívül sokat késett. Tavaly november elején például már a levegőben való repülés közben (!) fújták le a startot.

Az eredetileg még 2018. júniusra beütemezett start a rakétával kapcsolatos problémák miatt elmaradt. Mindez akkor derült ki, amikor a tervezett starthelyszínre, a csendes-óceáni Kwajelein-atollra (Marshall-szigetek), az ottani amerikai légitámaszpontra szállították a hordozóeszközt és a műholdat. A NASA és a Northrop Grumman akkor úgy döntött, hogy további tesztelés céljából visszaviszik a Pegasust Kaliforniába. A Pegasus-XL elektronikus rendszerével felmerült problémák a jelek szerint igen makacsnak bizonyultak, emiatt húzódott ennyit a start.


Indulás Kaliforniából a Kwajelein-atoll felé. A műhold 2018. június 14-ére tervezett startját végül el kellett halasztani, és időközben a helyszín is átkerült Floridába. (Kép: UC Berkeley)

Pegasus rakétával 1990 óta 43 indítást végeztek, a legutóbbit 2016-ban. Az előző 29 próbálkozás mind sikeres volt, az utolsó szerencsétlen kimenetelű start még 1996-ban történt. A Northrop Grumman megrendelései közt egy sincs Pegasus rakétára az ICON után.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024