Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Vikingek a Marson: 30 éve landolt a Viking-1
(2. rész)

(Rovat: Űreszközök a Marsnál 1960-2000 - 2006.07.21 10:10.)

A Viking-1 a Chryse-síkság délnyugati részén szállt le, ami kissé eltért az eredetileg tervezett céltól.

A szonda rendszereinek életre keltése után megkezdődött a széleskörű tudományos program. Százával érkeztek a fényképek, amelyek a közvélemény felé deklarálták leginkább a sikert. Az első panoráma-felvétel egy kövekkel alaposan meghintett síkságot mutatott, a távolban néhány jelentéktelen dombbal. A NASA – és a közvélemény – türelmetlenségére jellemző az az eset, ahogy az első marsi panoráma-felvétel elkészült. A kép nyersen, fekete-fehérben érkezett és a színes felvételeket különböző színszűrők alkalmazásával „készítik” (ez pl. a Hubble-nél máig így működik). A színkeverést végző szakember abból indult ki, hogy az égbolt kék és ahhoz kalibrálta a színeket. Ám a Viking által hordozott színkalibrációs kártya alapján később kiderült, hogy nem helyesek a színek. A helyes színarányok beállításával tűnt csak ki, hogy a Marson rózsaszín az égbolt és rozsdabarna a talaj.


A panoráma-kamerán kívül az „igazi” műszerek is megkezdték vizsgálataikat. Ezek közül kétségtelenül az élet nyomait kereső műszerekhez kapcsolódott a legélénkebb várakozás. Az alapkoncepció az volt, hogy ha van élet a Marson, akkor az valószínűleg a talajban lehet, ahol egyáltalán elég lehet a nedvesség az organizmusok létfenntartásához. Így a kísérletek is jelentős mértékben talajminták vizsgálatát célozták. Cél volt még, hogy a kísérleteket minél nagyobb számban végezzék, minél inkább csökkentve a véletlen szerepét.


Az első kísérletcsoport az ún. hőbontásos kísérlet volt. Ez abból a feltételezésből indult ki, hogy az esetleges marsi élőlények anyagcseréjének a légkör szén-dioxidja lehet az alapja, és a szén beépül az organizmusok szervezetébe (fotoszintézis útján). Ehhez az ásókarral talajmintát vettek, 15-17 fokon működő inkubátorba helyezték és radioaktívan jelzett szén-dioxid, illetve szén-monoxid gázt fújattak be, mint kvázi marsi légkört. A talajt xenonlámpával világították és öt napig tenyésztették (az egymás után végzett kísérleteknél a xenonos megvilágítást néha elhagyták). Az inkubálási időszak végén a talajmintát 625 C°-ra hevítették és figyelték, hogy van-e a távozó gázokban a radioaktívan jelölt molekulákból. A kísérletsorozat során fordult elő pozitív és negatív eredmény egyaránt, így ez a kísérlet nem döntötte el a kérdést egyértelműen.

A második kísérletsorozat a radioaktív tápoldatos kísérlet nevet kapta. Ennek során az volt a feltételezés, hogy egyes marsi organizmusok képesek a szerves anyagok lebontására és a szén kivonására. Ezért ismét marstalajt tenyésztettek, ezúttal marsi légkört engedve az inkubátorba. A talajt radioaktívan jelzett tápoldattal kezelték, hogy majd abból a talajban esetleg levő élőlények „táplálkoznak”. A 11 napon át folyó tenyésztéstől azt várták, hogy az inkubátor légkörében a folyamat során emelkedik a radioaktivitás. Meglepő módon a kísérlet első két órája során a sugárzás szintje jelentősen emelkedett, majd utána nem történt semmi. Mintha valóban lett volna ott élőlény, amely aztán hamarjában elpusztult. De a tudósok szerint a sugárzás kémiai reakciók miatt is emelkedhetett, ezért ezt sem vették perdöntő kísérleti eredménynek.

A harmadik kísérletsorozatban gázcserélődési kísérleteket végeztek. A kísérlet arra a kérdésre kereste a választ, van-e olyan marsi élőlény, amely belélegzi a marsi légkört, majd átalakítva azt, másmilyen gázt bocsát vissza a légkörbe. Gázkromatográffal folyamatosan figyelték a mintákat, hogy megváltozik-e az inkubátor légkörének összetétele, megjelennek-e a preparált gázok a légkörben. A többször végzett kísérletsorozat az előzőekhez hasonlóan többször hozott pozitív és negatív eredményt is, azaz a kémiai folyamatokra is ráfogható eredmények itt sem döntöttek perdöntően.

A Viking leszállóegységek életkereső programja tehát egyértelműen nem volt sikeres, inkább felemás. Maga a szonda azonban rendkívül sikeresnek bizonyult. A Viking-1 a tervezett három hónapos üzemidő helyett hat évig, 1982. november 8-ig működött. Eközben számos fényképet küldött, folyamatos meteorológiai megfigyelést folytatott és észlelt egy marsrengést is. A szonda orbiter egysége is igen sikeresnek bizonyult. Rengeteg felszíni felvételt készített, a tudósok ekkor kaptak először jó minőségű átfogó képet a szomszéd bolygó felszínéről, valamint szintén ekkor került lencsevégre részletesen a Phobos és a Deimos hold is. A keringő egység nem bírta olyan sokáig, mint a lander, 1980. augusztus 7-én fejezték be a vele folytatott programot, amikor kifogyott a pályakorrekciós hajtóanyag.


A Viking-1 testvérszondája, a Viking-2 két hónapos csúszással ért a bolygóhoz és szállt le rá. A két szonda végül hatalmas ismeretanyaggal ajándékozta meg a tudósokat. A felemás biológiai kísérletekről azóta is pro és kontra viták zajlanak. Legutóbb például a Viking szonda műszereinek másolatát elvitték az Atacama sivatagba, ahol meglepetésre nem sikerült élet nyomait kimutatnia, pedig bizonyítottan lett volna mit. Ez némi reményt nyújt azok számára, akik hisznek a marsi életben. A bizonyítás majd egy leendő marsszondára vár, hiszen ma is még csak azt tudjuk – a most is a marsi tájat járó roverek jóvoltából –, hogy víz biztosan volt ott. (Képek: NASA)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2021