Futó pillantások a röntgenégboltra
(Rovat: Űrcsillagászat Európában, Távoli világok kutatói - 2013.08.13 07:15.)

Az ESA XMM-Newton űrtávcsöve 2001 óta szép lassan az égbolt 62%-át felmérte „szabad idejében”, miközben az egyik célforrásról a másikra állt át.

A jelenleg is működő sikeres európai röntgencsillagászati műhold 1999 decemberében került Föld körüli pályára. A világegyetemben lezajló nagyenergiájú asztrofizikai folyamatokat tanulmányozza. Többek között távoli galaxishalmazokat, galaxisok centrumában levő szupernagy tömegű fekete lyukak és kisebb, csillagtömegű fekete lyukak környezetét, neutroncsillagokat, pulzárokat, aktív csillagokat vizsgál. Egy-egy, a csillagászok által érdekesnek talált célpontot jellemzően több órán át, vagy akár napokig figyelnek az űrtávcsővel. Utána a teleszkópot át kell fordítani a megfigyelési tervben meghatározott következő objektumra. Az XMM-Newton azonban ez idő alatt sem tétlenkedik, detektorai működnek, így az átállások során egy-egy sávban valójában felmérik az égboltnak az éppen a látómezőbe eső kis szeletét.

Az XMM-Newton átállásai során végzett felmérés lefedettsége, több mint 1200 sávban. Az ábrázolt 2001 és 2012 közötti időszakban a lefedett összterület eléri a teljes égbolt 62%-át. A galaktikus koordinátákban ábrázolt vetületen a Tejútrendszer síkját a kép közepén egy képzeletbeli vízszintes vonal jelképezi. Az XMM-Newton itt bemutatott felmérése az elektromágneses sugárzás 0,2–2 keV közötti energiájú, ún. lágy röntgen tartományában készült. (Kép: A. Read - University of Leicester / ESA)

A sávokat az égbolt térképére felrajzolva, egy olyan mozaikképet kaptak, amely 1°×0.5°-os részletekből tevődik össze. A mozaik összesen 73 178 egyedi részletből áll. A képen természetesen felfedezhető egy sor nevezetes, fényes és kiterjedt röntgenforrás is. (Ezeket az XMM-Newton természetesen „normális”, irányított megfigyelések során is tanulmányozta.) A legfeltűnőbb a Vela szupernóva-maradvány, amelynek kiterjedt foltja a galaktikus sík közelében, a fenti képen jobb oldalt látható. A röntgensugárzó szupernóva-maradvány a teliholdnál mintegy 150-szer nagyobbnak látszik az égen. Az átellenes oldalon a Cygnus-hurok egy 15 ezer évvel ezelőtt felrobbant szupernóva táguló lökéshullámát jelzi. Középtájon feljebb, kicsit magasabb galaktikus szélességnél pedig a Scorpius X-1 (Sco X-1), az 1962-ben, egy ballisztikus rakétáról felfedezett első égi röntgenforrás (a Naptól eltekintve). A tőlünk mintegy 9000 fényév távolságra levő objektum valójában egy kettős rendszer. Itt egy neutroncsillagra a kísérőjéről anyag áramlik, ami egy forró anyagbefogási korongban koncentrálódik a neutroncsillag körül. A Skorpió csillagkép irányában látszó Sco X-1 Nap után a legerősebb röntgenforrás az égen.