Vitorlabontás
(Rovat: Új eszközök és anyagok - 2019.07.29 07:15.)

A júniusban egy Falcon Heavy rakétával Föld körüli pályára került LightSail-2 műhold sikeresen kinyitotta napvitorláját.

A Planetary Society vezetésével, közösségi finanszírozásban készült nanoműhold július 23-án bontotta ki a napvitorlaként szolgáló, négyrészes, 32 m²-es, Mylar fóliából készült hártyavékony (az emberi hajszálnál is vékonyabb) felületet. Ezzel a Nap sugárzásából eredő fénynyomást szeretnék az űreszköz pályájának megváltoztatására használni.

A napvitorla kibontás közben, a LightSail-2 fedélzeti kamerájának felvételén, mintegy 720 km-rel Alsó-Kalifornia (Baja California) fölött repülve. (Kép: Planetary Society)

A CubeSat szabvány szerint épült LightSail-2 az egyike volt annak a 24 kisebb-nagyobb műholdnak, amelyek június 25-én a SpaceX vállalat Falcon Heavy nehézrakétájának második repülése alkalmával kerültek a világűrbe.

A LightSail-2 kezdetben a nagyobb méretű Prox-1 műhold belsejében utazott, onnan önállósult egy héttel a startot követően. (Kép: Planetary Society)

A napvitorlás elvén a jövőben akár csillagközi űrutazás is kezdhető, de a technológiát egyelőre itt a közelben, a Föld körül próbálják ki. A napfény nyomásából eredő erőhatás rendkívül kicsi, de hosszú távon jelentősen gyorsíthat egy – lehetőleg minél kisebb tömegű – űreszközt. Az elkövetkező időszakban a LightSail-2 pályájának földtávoli pontját megemelik, miközben a földközeli pont fokozatosan egyre alacsonyabbra kerül. Ha minden az előzetes számítások szerint alakul, a műhold nagyjából egy év múlva semmisül meg a sűrű légkörbe lépve.

A mostani már a Planetary Society harmadik napvitorlás-kísérlete alacsony Föld körüli pályán. Az előző CubeSat, a LightSail-1 2015 májusában indult. Bár a „vitorláját” sikeresen kinyitotta, pályamagassága túl alacsony volt a fénynyomás működésének gyakorlati demonstrálásához: nagyobb volt rá a mégoly ritka felsőlégkör fékező hatása. Még korábban, 2005-ben a Cosmos-1 startja kudarccal végződött.

Napvitorlással ugyanakkor mások is kísérleteztek már. 2010-ben például a japán Vénusz-szondával együtt indított IKAROS volt az első, a bolygóközi térbe jutó űrszonda, amely kizárólag ilyen meghajtást alkalmazott. Az IKAROS napvitorláinak felülete közel 200 m² volt. A NASA terveiben szerepel egy CubeSat méretű űrszonda, a NEA Scout eljuttatása egy földközeli kisbolygóhoz, a fénynyomásra hagyatkozó meghajtással. Az űreszköz a készülő új SLS (Space Launch System) nehézrakéta bemutatkozó indításakor jutna a világűrbe. A távolabbi jövő csillagközi fényvitorlásait irányított lézernyalábokkal gyorsíthatnák, nem kellene csupán a Nap fényére hagyatkozni. Elvileg olyan sebességeket is el lehetne így érni, amekkorákat hagyományos rakétameghajtással képtelenség.