Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Űrtechnológia a villanyautókhoz
(Rovat: Új eszközök és anyagok - 2016.02.09 07:15.)

A Mars és más égitestek kőzeteinek fúrására alkalmas fúró fejlesztői mellesleg szuperkönnyű autótöltőt is készítettek.

Az idegen égitesteken a hagyományos, forgó fúrók nem elég hatékonyak, mert ha mélyre akarnak fúrni, akkor a fellépő nagy súrlódás miatt túl nagy tömegű berendezésre lenne szükség. Éppen ezért az idegen égitesteken eddig csak a „felszínt kapargatták”. A jelenlegi technológiával az ESA 2018-ra tervezett ExoMars marsjárója (az idén márciusban induló orbiterrel és Schiaparelli mozgásképtelen leszállóegységgel kezdődő ExoMars program következő lépése) csak 2 méter mélyre tudna lefúrni. De a kutatók szeretnék a 10 méteres mélységet is elérni, mert egyesek véleménye szerint legalább ilyen mélységben érdemes a víz és a feltételezett, esetleges élet nyomait keresni.


A norvég Zaptec cég fejleszti azt a plazmafúrót, amelyikkel az ESA 2018-ban indítandó ExoMars marsjárója minden korábbinál mélyebbre akar lefúrni a vörös bolygó talajába. (Kép: Zaptec)

Ezért az ESA megbízásából a norvég Zaptec cég a Marson is hatékonyan működő plazmafúrót fejleszt. A készülék vágóéle óriás szikráknak vagy miniatűr villámoknak tekinthető, 1–5 cm hosszú elektromos kisüléseket állít elő, amelyek a kőzetekbe hatolva belülről porlasztják azokat. A készülékhez nincs szükség súlyos alkatrészekre és nagy teljesítményű generátorra, az a Marson rendelkezésre álló 100 watt körüli, napenergiából, illetve az azzal töltött akkumulátorokból nyert teljesítménnyel is működőképes. Laboratóriumi körülmények között a mérnökök már fél évszázada használják a „villámokat” kőzetek zúzására, de csak mostanra sikerült az eljárást fúróban is alkalmazni. A Zaptec innovációja az a kompakt transzformátor, amely a korszerű hűtési eljárásnak és az elektronika miniatürizálásának eredményeképpen, elő tudja állítani a plazmaszikrák létrehozásához szükséges feszültséget.


A norvég cég által fejlesztett plazmafúró az ESA marsjárójának elején. (Kép: ESA / Zaptec)

Itt született meg a földi hasznosítás ötlete (ami az ESA technológiatranszfer programjának a lényege), a cég mérnökei ugyanis rájöttek, hogy az űrbeli fúró céljára miniatürizált transzformátort továbbfejlesztve elektromos autók töltésére is alkalmas, kisméretű töltőt készíthetnek. A töltő bármely hálózati dugaljba csatlakoztatható, a transzformátor alig nagyobb a laptopoknál használt töltőnél. A Zaptec tavaly a Renault-val kötött szerződést, melynek értelmében a Renault Zoé elektromos autókhoz használható, kis töltők már 2016 elején forgalomba kerülhetnek. A töltő tömege mindössze 2 kg, a hálózatból 10 amper (speciális, erősebb biztosítékkal védett hálózati áramkörből 16 amper) áramot vesz fel. A napjainkban használt, 100 kg-ot meghaladó tömegű töltőoszlopokhoz képest ez a cég szerint olyan minőségi ugrás, mint a mai okostelefonok az 1980-as évek első, hordozható telefonjaihoz képest.


Az űrkutatás hasznos mellékterméke: könnyű töltő az elektromos autókhoz. (Kép: Zaptec)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024