Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

A jövő amerikai rakétái (2. rész): A Delta-4
(Rovat: Új eszközök és anyagok, Üzlet és munkahely , Űrpolitika - 2003.11.23 15:10.)

Érdekes, hogy az amerikai légierő nem tudott választani a két befutó között, inkább mindkét pályázót győztesnek hirdette ki. Valószínűleg ez nem a katonák határozatlanságának eredménye, sokkal inkább a két hadiipari gigász lobbiérdekeinek kiegyenlítettségéé. A Boeing Delta-4 persze a lobbiérdekektől függetlenül ugyanúgy klasszis képességeket villant fel.

A Boeing és a Lockheed egymásnak is konkurensei a programban, amit jól mutatott az idei év derekán kipattant botrány: kiderült, hogy a Boeing kémkedett a Lockheednál. Büntetésképpen ekkor a már elnyert 21 Delta-4 startból hetet elvettek a Boeingtól és átadták a mindössze 7 katonai indítás jogát elnyert Atlas-5-nek (ezzel mintegy 1 milliárd dollár vándorolt át az egyik repülőgyártó óriás zsebéből a másikéba...).

A Delta-4 rakéta szintén nem egy eszközt, hanem egy eszközcsaládot jelöl. A program elvárásainak megfelelően a Boeing rakétája is modulrendszerű és a tolóerőt szolgáltató hajtómű minden korábbinál korszerűbb. A rakétarendszer a Rocketdyne (a Boeing egyik alvállalata) RS-68 hajtóműve köré szerveződik. Az RS-68 egy negyedszázados „csendet” tört meg, mivel ez az első folyékony tüzelőanyagú hajtómű, amit az űrrepülőgép elkészülte óta fejlesztettek az Egyesült Államokban. A korszerűségéhez semmi kétség nem férhet; készítői szerint a világ legnagyobb hidrogén-oxigén hajtóművéről van szó, amely 297 tonnának megfelelő tolóerőt (17 millió lóerős teljesítménnyel) képes előállítani tengerszinten, mégis szerkezetileg az Amerikában épült legegyszerűbb és legolcsóbban gyártható rakétamotorról van szó. Az RS-68-as építésének egyik fő szempontja a költségtakarékosság volt, hogy a rakéta minél olcsóbb lehessen, ezáltal a lehető legolcsóbban állíthasson pályára egy műholdat, ami Amerika versenyképességének nagyarányú javulását jelentheti a kereskedelmi célú indítások piacán.

Az olcsóság érdekében jónéhány alkatrészt és megoldást átvettek a szintén a Rocketdyne által fejlesztett SSME jelű űrrepülőgép-(fő)hajtóműből. A fejlesztési idő így a felére csökkent. A gyártástechnológiában sikerült az alkatrészek számát az SSME-hez képest 80%-kal, a kézi munkát igénylő folyamatokat 92%-kal csökkenteni.

A második fokozatot is „hozott anyagból” építette a Boeing. Az RL-10B-2 hajtóművet a megelőző generáció Delta-3 rakétájából vették.


Az első Delta-4 rakéta a 37B indítóállásban

Az olcsóbbítás másik trükkje a standardizálás. Műhold és műhold között különbség van és mindegyikhez meg kell találni a megfelelő hordozóeszközt. Ezért a Delta-4 különböző kiépítésű és kapacitású változatokkal áll a megrendelők rendelkezésére, ám ezeket néhány alapvető modulból lehet összeválogatni (mintha a rakétaépítők kölcsönvették volna az autógyártásban sikert sikerre halmozó „közös padlólemez” építési elvet). Az alapot az első és második fokozat alkotja. Ez felszerelhető kisebb és nagyobb orrkúppal – a kisebb, vagy nagyobb méretű műholdak számára -, valamint kiegészíthető kettő, vagy négy szilárd hajtóanyagú kisegítő rakétával. A „full extrás” változatban azonban az első fokozatból hármat szerelnek össze és ennek a tetejére kerül a második fokozat és a hasznos teher.


A Delta-4 család tagjai a legkisebbtől a legnagyobbig

Az alapváltozat a Delta-4 Medium. Ez a legegyszerűbb verzió: az alap első és második fokozatból áll, és a kisebbik orrkúppal szerelik fel. Ez a változat 4210 kg-nyi terhet képes geostacionárius pályára állítani.

A Delta-4 Medium+ 4.2 konfigurációjú rakétánál az alapverziót két szilárd hajtóanyagú kis kisegítő rakétával toldották meg a tervezők, amivel a kapacitás 5845 kg-ra növekszik.

A Delta-4 Medium+ 5.2 változat az orrkúpban különbözik az előzőtől, ez a hordozóeszköz már 5 méteres átmérőjű áramvonalazó elemmel repül, amelybe nagyobb méretű műholdak kerülhetnek, igaz a tömeglimit 4640 kg-ra csökken a nagyobb légellenállás és a nagyobb tömegű orrkúp miatt.

Még mindig a közepes kategóriát képviseli a Delta-4 Medium+ 5.4 változat, amelyben a szilárd hajtóanyagú rakéták számát emelték kettőről négyre. A többlet tolóerővel 6545 kg-ot lehet geostacionárius pályára irányítani.

A „királykategóriát” a Delta-4 Heavy képviseli. Ebben a kiépítésben 3 db ún. Common Booster Core-t (Közös Rakéta Mag), azaz 3 első fokozatot kapcsoltak össze. Ezzel a megoldással 13130 kg-ot lehet geoszinkron, 22800 kg-ot pedig alacsony Föld körüli pályára állítani.

A Delta-4 szűzfelszállása majd egy éve megtörtént. 2002. november 20-án a Eutelsat-W5 műholdat vitte az űrbe egy Medium 4.2 változat. A Boeing ehhez átépítette Cape Canaveral-n az Apollo-7 startja óta elhagyatottan álló 37-es indítóállást (ebből az indítóállásból bocsátották fel a kísérleti Saturn-I és Saturn-IB rakétákat a „holdkorszakban”). Napjainkban pedig már a Heavy változat utolsó simításai folynak. December 10-én tartják a „nedves főpróbát”, azaz azt, amikor a rakétát hajtóanyaggal feltöltve az éles indítással azonos körülményeket teremtve szimulálják a rakéta felszállás előtti előkészületeit. Ezzel gyakorlatilag lezárul az EELV program és egyben Amerika következő generációs hordozóeszközének fejlesztési szakasza.


A Delta-4 Heavy változatának háromtagú első fokozata

Képek és forrás: www.spaceflight.com

Dancsó Béla

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2019