Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

A jövő amerikai rakétái (1. rész): Az Atlas-5
(Rovat: Új eszközök és anyagok, Üzlet és munkahely , Űrpolitika - 2003.11.22 14:18.)

Az űrbe jutás első szabálya: végy egy megfelelő hordozóeszközt. Aki ma az űrbe akar juttatni valamit, arra viszonylag széles kínálati piac vár. E piac mostanában megjelenő két szereplője az EELV programban kifejlesztett Atlas-5 és Delta-4.

1998-ban az USA-ban a haderő nyomására úgy döntöttek, hogy új alapokra helyezik a nem emberrel végzett rakétaindításokat: a régi rakéták át kell hogy adják helyüket egy olcsóbb és jobb generációnak. Az amerikai légierő által kiírt EELV (Evolved Expendable Launch Vehicle – Továbbfejlesztett „Eldobható” Hordozórakéta) pályázaton két cég tervét fogadták el, a Boeing Delta-4-et és a Lockheed Martin Atlas-5-öt. Mindkét rakétára amolyan igásló szerep vár, velük tervezik megoldani az USA katonai, kereskedelmi és tudományos műholdjainak jövőbeni indításait (és velük tervezik megteremteni a sikeres európai Ariane és orosz Szojuz-Fregat hordozóeszközök konkurenciáját). Ráadásul a legutóbbi idők emberes repülési tervei – konkrétan az OSP program – ugyancsak eme új rakéták felé kacsintgatnak.

A versenyfutás győztese a Lockheed Martin lett, amikor 2002. augusztus 22-én a programban elsőként bocsátott fel rakétát, orrkúpjában a Hot Bird-6 jelű televíziós műholddal (ld. az alábbi képet). A versenyé azonban már nem feltétlenül, mivel az Atlas-5 kevesebb indításra kapott jogot. Ez egyrészt a Lockheed rakéta kereskedelmi célokkal kevésbé összeegyeztethető repülési konfigurációjának köszönhető, de még inkább annak, hogy a konkurencia bőkezűbb volt, mivel a Boeing a Cape Canaveral-i indító kapacitás mellett vállalta a Vandenberg támaszpontról (nyugati part) történő startok feltételeinek megteremtését is.


Az Atlas-5 alapját érdekes módon egy orosz (!) hajtómű, az RD-180-as szolgáltatja, mivel az első fokozatba nem fejlesztett a Lockheed külön hajtóművet, hanem a Glusko Enyergomas Intézet hajtóművét használja fel. (A Glusko az 1996-os Párizsi Légiszalonon mutatta be a hajtóművét az amerikai Pratt and Whitney hajtóműgyárnak, aki az Atlas-3 tenderen indult vele. Akkor ez nem sikerült, ám a Lockheed 2000-ben ezt a hajtóművet – pontosabban az RD-180-nak a Pratt and Whitney által gyártott változatát – választotta.) Az orosz eredetű hajtómű 382 tonnának megfelelő tolóerőt biztosít felszálláskor.

Második fokozatként a Lockheed érdekes opciót kínál: a Centaur fokozat felszerelhető akár egy, akár két darab RL10A-4-2 típusú hajtóművel. Ezzel a metódussal igen jól illeszthető a hordozóeszköz tolóereje a tényleges igényekhez. De ha ez még nem lenne elég, ezután következik a „finomhangolás”. Az Atlas-5 ugyanis kétféle sorozatban készül. Az Atlas-5 400-as széria a fent leírt első és második fokozatot használja „központi magként”, majd a pontos méret- és tömegadatok ismeretében lehet még rendelni maximum 3 darab szilárd hajtóanyagú kisegítő rakétát. A 400-as sorozat áramvonalazó orrkúpja 3 méteres maximális átmérőjű eszközt képes befogadni.

Az Atlas-5 500-as sorozatot a nagyobb műholdak hordozójának szánta a gyártó. Az alapot itt is az RD-180-as hajtóművel szerelt első fokozat, valamint az opcionálisan egy vagy két hajtóművel szerelt Centaur szolgáltatja. Ennek a változatnak az orrkúpját már 4, vagy 5 méteres átmérőig is lehet növelni, valamint a segédrakéták számát ötre lehet emelni. Az ilyen módon fantasztikusan rugalmassá tett rakétacsaláddal szinte bármilyen kereskedelmi, vagy katonai műholdat pályára lehet majd állítani a 4-7 tonnás kategóriában.

Folytatjuk…

(Kép: International Launch Services)

Dancsó Béla

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2020