Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Holdlakók (2. rész)
(Rovat: Távoli világok kutatói, Űrpolitika , A Holdnál - 2019.10.02 07:15.)

Folytatjuk a „medveállatka-botrányt” többféle nézőpontból elemző, kétrészes sorozatunkat.

Előző cikkünkben a Hold felszínébe csapódott izraeli Beresit űrszondáról, a rajta „utazó” medveállatkák sorsáról, illetve az eset bolygóvédelmi tanulságairól írtunk a Space Review portálon nemrég megjelent háromrészes elemzés alapján.


A medveállatkák már a Holdon vannak. (Kép: Mashable SE Asia)

A Space Review cikkírói részletesen elemzik a nemzetközi jogi helyzetet is, figyelembe véve a vonatkozó ENSZ egyezményeket, elsősorban az Alapelvszerződést (Világűrszerződés), de a Felelősségi és a Regisztrációs Egyezményeket is. Az egyezményeket elemezve a szerzők hangsúlyozzák, hogy a Beresit esetében a felbocsátó ország az USA, ezért az esetleges károkozásokért az Egyesült Államokat terheli a felelősség, jóllehet kevéssé valószínű, hogy a Derültség tengerén nyugvó szonda roncsai bárkinek kárt okoznának. Ugyanakkor megjegyzik, hogy a Beresit szonda indítása legalább annyira Izrael tevékenysége volt, mint az Egyesült Államoké, amit az is bizonyít, hogy a Beresitet Izrael jegyeztette be hivatalosan a Regisztrációs Egyezmény alapján az ENSZ-nél.

A jogi helyzet összegzéseként megállapítják, hogy a Beresit tevékenységéért az Egyesült Államok és Izrael közösen felel. Így a két állam közösen felelős a vonatkozó nemzetközi szerződések betartásáért, többek közt azért, hogy nem juttatnak veszélyes szennyezést az égitestekre. Megállapítják továbbá, hogy az FAA helyesen alkalmazta az előírásokat, és a SpaceIL is arra törekedett, hogy ezeknek megfeleljenek, ám „a felbocsátás előtt nem állt módjukban értékelni, hogy a medveállatkák jelenléte megfelel-e az előírásoknak”. (Persze, hogy nem, hiszen a Holdi Könyvtár összeállítója eltitkolta, hogy élőlényeket bújtatott el a hasznos teherben. – B.E.)

Ez tehát a nemzetközi jogi helyzet, a Space Review szerzőinek elemzése azonban más szempontokból is vizsgálja az esetet. A cikk második részében főként az USA belső szabályozási problémáit elemzik, különös tekintettel a magáncégek szerepére.

Górcső alá veszik, milyen módon engedélyezi és ellenőrzi folyamatosan az USA kormánya bármilyen hasznos teher világűrbe juttatását. Miként tartja fenn az USA kormánya a joghatóságát és az ellenőrzést az űrbe jutó objektumok fölött? Hogyan értékeli az USA kormánya a kereskedelmi űrtevékenység jelentette kockázatot a nemzeti űrtörvénykezés szemszögéből nézve? Milyen kötelezettséget ró a felbocsátás engedélyezése az engedély kedvezményezettjére és annak szerződő partnereire és alvállalkozóira? Milyen tényeket kell közölni, amikor felbocsátási engedélyért folyamodnak? Részletesen bemutatják a jogi környezetet, és azt, hogy mely állami szervek jogosultak felbocsátási engedély kiadására (amelyek mindegyike saját engedélyezési eljárása szerint dolgozik), részletesen bemutatva az FAA esetében követendő eljárást, melynek során alkalmanként az érintett szervek közötti konzultáció is szükséges lehet. A lényeg az, hogy az engedélyt kiadó szervnek mérlegelnie kell, hogy „a felbocsátandó eszköz hatással van-e a közegészségügyre és a közbiztonságra, nem veszélyeztet-e magántulajdont, az USA nemzetbiztonságát, külpolitikai érdekeit és nemzetközi kötelezettségeit”. Ehhez a kérelmezőnek jóhiszeműen és a kormányzat döntését segítő módon kell a releváns tényeket előterjesztenie. Ez az előterjesztés azonban jóhiszeműen vagy szándékosan hamis adatokat is tartalmazhat, vagy elhallgathat bizonyos, az előterjesztő által hasonló okokból lényegtelennek ítélt tényeket, ami szükségtelen kockázatot jelenthet. A cikk részletesen elemzi az ennek következtében előálló helyzeteket.

Mit jelent mindez a medveállatkák esetében, amelyet ezen a ponton a cikk már (talán némi túlzással) medveállatka-botránynak nevez. Ha a Nova Spivak által az újságíróknak elmondott és a közösségi médiában hírül adott történet igaz (amit illetően a szerzőknek vannak kételyeik, céloznak arra, hogy talán az egész történet puszta kitaláció), akkor ez a következő kérdéseket veti fel. Hiba volt-e elhallgatni az illetékes hatóság előtt a medveállatkák jelenlétét, és ha igen, akkor van-e ezt megengedő joghézag az FAA szabályozásában? Azt jelenti-e ez, hogy a kérelmezők nem tettek eleget az FAA előírásainak? Végül megsértették-e a közreműködő országok, vagyis az USA és Izrael a vonatkozó ENSZ Egyezményeket, elsősorban az Alapelvszerződés égitestek szennyezésére vonatkozó tilalmát?


A 0,2–1,5 mm-es medveállatkák több mint 1000 faja ismert, Magyarországon kb. 100 faj él. (Kép: Mashable SE Asia, NPS / Diane Nelson)

A szerzők mindamellett a legnagyobb problémát abban látják, hogy a Holdi Könyvtár összeállítói elvonták a döntési hatáskört az illetékes szervektől. Az FAA feladata lett volna eldönteni, hogy a medveállatkák Holdra juttatása elfogadható-e a COSPAR szabályozása szerint, vagy nem. Ehelyett Nova Spivak és beavatott munkatársai (ha voltak) saját maguk hoztak döntést a kérdésben, miközben az erre vonatkozó lényeges tényeket elhallgatták. A szerzők ezt tartják az eset legjelentősebb problémájának, egyben tanulságának.

Konklúziójukban kitérnek arra, mi lehet az állami szervek helyes magatartása a hasonló esetekben. Miközben lehetőséget kell biztosítani az űripar lehetőleg bürokráciamentes fejlődéséhez, addig arra is kell ügyelni, hogy a szabályok alól ne lehessen kibújni. Az USA kormánya az adott esetben megteheti, hogy jelentéktelennek minősíti az ügyet, és nem reagál. Ez azonban vérszemet adhat a magániparnak, akik úgy gondolkodhatnak, hogy „egyszerűbb utólag bocsánatot kérni, mint előzetesen engedélyt”. A másik véglet az lehet, ha az eset nyomán az USA megszigorítja a bolygóvédelmi előírásait és azokat szigorúan betartatja minden érintettel, ami magától értetődően dollármilliókban mérhető többletköltségeket ró a jövő vállalkozóira. E két véglet között kell az USA kormányának megtalálnia a helyes egyensúlyt.

Végül a szerzők cikkük harmadik részében a tágabb geopolitikai összefüggéseket tárgyalják, valamint az esetet társadalmi és kulturális szemszögből is megvizsgálják. Mindenekelőtt kitérnek arra, milyen következményei lehetnek, ha a saját útjukat járó magáncégek tetszésük szerint tevékenykedhetnek a világűrben. Mint a szerzők rámutatnak, máris jelentős kétségek merültek fel arra vonatkozóan, megengedhető-e a magáncégek tevékenysége a távoli világűrben.

Az Arch Mission Foundation akciója világszerte visszhangot keltett. A medveállatkák esetéből két tanulság vonható le. Az Alapelvszerződés (Világűrszerződés) 1967-es megalkotásakor a Szovjetunió teljesen ki akarta zárni a magáncégeket az űrtevékenységből, az USA viszont nem, ezért született végül az a kompromisszumos megoldás, hogy engedélyezik ugyan a magáncégek működését, de azért az államok viselik a felelősséget, vagyis az űrtevékenység állami tevékenység marad. Másrészt, az Alapelvszerződés azt is előírja, hogy az államoknak folyamatosan ellenőrizniük kell, hogy a nem állami szereplők tevékenysége összhangban áll-e a világűrjoggal. Mindkét szempont fontos a medveállatkák esetének értékelésekor.

Az ENSZ Világűrbizottság (COPUOS) Jogi Albizottságának 2019. évi ülésén több tagállam is felvetette a világűrbeli erőforrások hasznosítására vonatkozó, multilaterális szabályozás szükségességét. Legfőbb aggályukat a földi és az űrbeli környezet kölcsönös szennyezése jelentette. A COPUOS a tőle megszokotthoz képest szokatlanul gyorsan lépett: a kérdéskört vizsgáló munkacsoport létrehozását javasolták (lásd Hold-vitáról szóló cikkünket). Ezzel összefüggésben annak szabályozási igénye is felmerül, miként hasznosíthatják helyben az erőforrásokat a majdani expedíciók. A lépés megtételét segítette, hogy egyesek az egykori földi gyarmatosítás szellemének megelevenedését látták a világűr erőforrásaiért meginduló versengésben. Részletesen kitérnek a szerzők annak a szellemiségnek a veszélyeire, amelyet „a világűr meghódítása” kifejezés tükröz, annak minden negatív felhangjával együtt.

Általános aggályok merülnek fel az eset kapcsán a magáncégek tevékenységével kapcsolatban. A szerzők rámutatnak, hogy erre vonatkozó megállapításaik nem érvényesek az Arch Mission konkrét esetére, azonban a történtek rávilágítanak, hogy a jövőben mennyire eszkalálódhat a helyzet, ha a magáncégek szabadon garázdálkodhatnak a világűrben. Éppen ezért szükségesnek tartják a szereplők fokozott állami ellenőrzését, amikor azok a kisbolygók, sőt esetleg bolygók meglátogatását tűzik ki célul.

A szerzők keveslik az űrtevékenységre vonatkozó, jelenleg létező jogi szabályozást, mint írják, a mostani átláthatóság jobbára a szereplők önkéntes információszolgáltatásának köszönhető. Igaz ez a felbocsátásokra éppúgy, mint Föld körüli pályákról a megsemmisítési céllal Földre irányításokkal kapcsolatban egyaránt. Példamutatónak tekintik, hogy az USA kötelező érvénnyel fogadta el például a COSPAR korábban említett bolygóvédelmi ajánlásait. Ugyanakkor az újonnan belépő szereplők számára nincsenek kötelező érvényű előírások. Az USA-nak is az a célja, hogy saját magánipara növekedjék, de arra is tekintettel kell lenni, hogy ezt milyen áron érik el.

Konklúziójukban megállapítják, hogy nemcsak az USA, hanem az egész nemzetközi közösség válaszúthoz érkezett, amikor el kell dönteni, milyen szerepet enged a magán szereplőknek azon a színtéren, amelyen hagyományosan csak állami tevékenység folyt. Bár az eddigi magán szereplők felelősen jártak el, és együttműködtek a hatóságokkal, ez a viszony törékeny, amit néhány rossz szándékú szereplő könnyen tönkretehet. Egyesek szerint a világűr elég nagy ahhoz, hogy megférjen benne minden fajta tevékenység. Bár ez fizikailag igaz, mégis erősen korlátos az a tér, amelyet képesek vagyunk elérni és hasznosítani. Elvben megkövetelhető, hogy az égitestek maradjanak meg eredeti, érintetlen állapotukban, azonban ez még a pusztán tudományos tevékenység esetén sem valósítható meg maradéktalanul. Azt mindenesetre leszögezik, hogy az asztrobiológiai szempontból figyelemreméltó helyszínek esetében a tudományos érdekeket előtérbe kell helyezni a magán gazdasági érdekkel szemben. Végül kifejezik abbéli reményüket, hogy a jövő űrtevékenysége az Alapelvszerződésben lefektetett elvek mentén, „az egész emberiség javára” folyik.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2019