A Magellán-felhők a Planck-szonda képén
(Rovat: Távoli világok kutatói, Űrcsillagászat Európában , A hét képe - 2015.10.11 08:15.)

A kozmikus mikrohullámú háttérsugárzást vizsgáló Planck-szonda képein minden objektum csak zavart jelent, amelyet a csillagászoknak el kell távolítani az adatokból, hogy előtűnjék a vizsgálat igazi tárgya.

A képen a Tejútrendszer két legközelebbi galaxisszomszédja, a 160 ezer fényévre lévő Nagy és a 200 ezer fényév távolságban fekvő Kis Magellán-felhő látható, előbbi a kép közepén, utóbbi a bal alsó sarok közelében. Minthogy tömegük csak tízmilliárd, illetve hétmilliárd naptömeg (szemben a Tejútrendszer vagy az Androméda-köd több százmilliárd naptömegével), ezért a törpegalaxisok közé sorolják őket.

Diffúz por- és gázfelhők a déli Kaméleon csillagkép csillagkeletkezési helyei környékén, a két Magellán-felhővel. (Kép: ESA / Planck Collaboration)

A Planck-szonda mérései alapján készült képeken a háttérsugárzás előterében számtalan galaxis látható, valamint a Tejútrendszer csillagközi anyaga. Ezeket a csillagászoknak mind el kell távolítaniuk a mérésekből, hogy a ténylegesen a háttérsugárzásra vonatkozó adatokat megkapják. Ugyanakkor ez a fő cél szempontjából „fölösleges” információ felhasználható maguknak a zavaró objektumoknak a tanulmányozására.

A kép felső részén a vörös, a narancssárga és a sárga különböző árnyalataiban a Tejútrendszert átható diffúz anyag látható, amely a déli égbolt Kaméleon csillagképében található csillagkeletkezési területhez tartozik. Emellett jól kivehető a Kaméleon sűrű gáz- és porfelhőiből, azaz a bal felső sarokból kiinduló, a kép átellenes sarka felé mutató szálszerű képződmény (filamentum). A Planck képén a két Magellán-felhő között látható poros szál azonban sokkal közelebb van hozzánk, mint a két törpegalaxis, távolsága csak körülbelül 300 fényév.

A bemutatott képen – akárcsak egy korábbi cikkünkben bemutatott, hasonló színezésű Planck-interpretáción – a színek a por emissziójának erősségét jelzik, feltárva a csillagközi felhők szerkezetét. A szálak a polarizációs mérések eredményét, azaz a mágneses tér szerkezetét jelenítik meg. A por emisszióját a Planck-szonda 353, 545 és 857 GHz frekvenciákon végzett mérései alapján ábrázolták, míg a mágneses tér irányát a 353 GHz-en végzett polarizációs mérések alapján jelenítették meg. A képen ábrázolt terület átmérője az égbolton mintegy 40°.

A kép jobb alsó sarkában a kék különböző árnyalataiban mutatkozó területen a Planck frekvenciáin a leggyengébb az égbolt sugárzása, vagyis abban az irányban nagyon csekély a kozmikus por koncentrációja. Az örvényszerű képződmények viszont nem valóságosak, azokat nagyobb részben a műszer zaja okozza.