25 év – 25 kép (2. rész)
(Rovat: Távoli világok kutatói, Amerika és az űrcsillagászat , Űrcsillagászat Európában - 2015.04.15 10:15.)

A NASA negyed évszázada állította pályára a Hubble-űrtávcsövet (HST). Ötrészes sorozatunkban 25 látványos képpel emlékezünk a csillagászat történetében mérföldkövet jelentő műszerre.

Sorozatunk második részében galaxisokat mutatunk be. A galaxisok vizsgálatában alig egy évszázaddal ezelőtt éppen a HST névadójának, Edwin Hubble-nek voltak elévülhetetlen érdemei. Ő bizonyította be, hogy az égen látható ködös foltok egy része a Tejútrendszeren kívüli, tehát extragalaktikus objektum. Tőle származik a galaxisok első osztályozása (spirál, küllős spirál, elliptikus és szabálytalan), és ő mutatta ki, hogy a galaxisok a távolságukkal arányos sebességgel távolodnak tőlünk (egymástól). A Világegyetem tágulását az ugyancsak róla elnevezett Hubble-állandó jellemzi, amelynek pontos értékét (és ezen keresztül a Világegyetem korát) éppen a HST megfigyeléseinek köszönhetően sikerült pontosan meghatározni.

Az elmúlt száz évben hihetetlen részletességű képek készültek a távoli galaxisokról is – jórészt a HST-nek köszönhetően. Az eredeti, Hubble-féle osztályozáshoz képest feltárult a galaxisok morfológiai sokfélesége és fény derült a köztük fennálló fizikai kapcsolatokra, mindenekelőtt az ütköző galaxisok esetében. A HST felvételeinek jelentős hányada galaxisokról készült, válogatásunkban néhány különleges példányt mutatunk be.

A HST archív adatait amatőr csillagászok is használhatják (sőt, távcsőidőre is pályázhatnak). A 23,5 millió fényév távolságban, a Vadászebek (Canes Venatici) csillagképben lévő M106 (NGC 4258) katalógusszámú, 130 ezer fényév átmérőjű spirálgalaxisról itt bemutatott kép a HST és amatőrök együttműködésének eredményeképpen született. A 2013-ban közreadott képet R. Gendler és J. GaBany amerikai asztrofotósok a saját felvételeik és a HST három különböző műszerével készített hét felvétel egyesítésével állították elő. (Kép: NASA / ESA / The Hubble Heritage Team / STScI / AURA / R. Gendler / J. GaBany)

A 600 millió fényév távolságban lévő a Kígyó csillagképben látszó, Hoag-objektumnak nevezett gyűrűgalaxist 2001-ben fényképezte le a HST. A Tejútrendszernél valamivel nagyobb, 120 000 fényév átmérőjű galaxisban jellegzetesen elkülönül egymástól a fiatal, forró, kék csillagokból álló, szinte tökéletes kör alakú gyűrű és az öregebb csillagokból álló, sárgás színű mag. A kép szépsége elsősorban annak köszönhető, hogy a galaxis éppen lapjával fordul felénk. A felvétel különlegessége, hogy a gyűrű és a galaxis magja közötti résben (kb. 1 óra irányban) egy sokkal távolabbi, hasonló gyűrűgalaxis látszik. (Kép: NASA / The Hubble Heritage Team / STScI / AURA)

Az NGC 7742 a Pegazus csillagképben látható, kis spirálgalaxis, átmérője „mindössze” 36 000 fényév, vagyis harmada a Tejútrendszerének. Távolsága 72 millió fényév, a HST ifjúkorában, 20 éve, 1995 nyarán készítette a felvételt. A Seyfert-2 típusú aktív galaxis különlegessége a magját 3000 fényév távolságban körülvevő, „rojtos” gyűrű, amelyben szokatlanul intenzív csillagkeletkezés folyik. A gyűrűn kívül halványan előtűnnek a szorosan feltekeredett spirálkarok. (Kép: NASA / The Hubble Heritage Team / STScI / AURA)

Az NGC 4650A az úgynevezett „poláris gyűrűs” galaxisok egyike. A ritka típusnak mindössze 100 képviselőjét ismerjük. A 130 millió fényévre lévő, a Kentaur (Centaurus) csillagképben látható galaxis csaknem éléről látszó, poláris gyűrűjének átmérője mintegy 60 ezer fényév. A gyűrű kialakulásának mikéntjét egyelőre nem ismerjük. Egyes feltételezések szerint a különös képződményt egy legalább egymilliárd évvel azelőtt történt, hatalmas ütközés hozhatta létre. Az ütközésben egy nagyobb galaxis teljesen széttépte a vele ütköző kisebb galaxist, utóbbi anyagából állhatott össze a különös gyűrű. (Kép: NASA / The Hubble Heritage Team / STScI / AURA)

A Vadászebek (Canes Venatici) csillagképben, 13 millió fényév távolságban található NGC 4214 jelű, úgynevezett csillagontó galaxisnak a képen látható részén rendkívül intenzív a csillagok keletkezése. A kép 1,8 ívperc, azaz kb. 6500 fényév kiterjedésű területet mutat. A kép közepén a leglátványosabb csillagkeletkezési hely több száz, fiatal, forró, kék csillagot tartalmaz, amelyek mindegyike legalább tízezerszer fényesebb a Napnál. A csillagok keletkezése azonban már átvezet sorozatunk harmadik részébe... (Kép: NASA / The Hubble Heritage Team / STScI / AURA)