Keresik a kisbolygócélpontot
(Rovat: Távoli világok kutatói - 2014.06.29 08:15.)

Hiába szkeptikusak egyes szakemberek és politikusok a programmal kapcsolatban, a munka megkezdődött. A NASA már talált néhány szóba jöhető földközeli kisbolygót a tervezett „idevontatáshoz”.

Mostanra nem kevesebb mint hat szóba jöhető célpontra bukkantak, de a keresés tovább folytatódik. A terv nagy vonalakban az, hogy egy automata űreszközzel meglátogatnák a Nap körül a Földéhez közeli pályán keringő kis égitestet, majd azt a Föld közelébe vontatnák. A Hold körül stabil, nagy (kb. 70 ezer km-es) magasságú retrográd pályára állítva aztán emberes űrrepüléssel megközelítenék, mintát vennének belőle, és az anyagát az űrhajósok hazahoznák részletes laboratóriumi vizsgálatok céljából. A tervet valamiféle „pótlékként” is lehet értelmezni, ami az 1960-as és 70-es években végrehajtott holdraszállásokat meghaladja, de a Marsra való emberes utazást egyelőre pótolja, de legalábbis megelőzi.

A kisbolygó-átirányítás egyik lehetséges megoldása. Az odaérkező űrszonda egy felfújható „zsákba” gyűjti a legfeljebb kb. 10 m-es átmérőjű kis égitestet, majd visszatér vele a Föld környezetébe. (Fantáziakép: NASA)

A terv sok buktatója közül az egyiknek azt tartották, hogy igen nehéz lesz az összes feltételnek megfelelő (elérhető pályán keringő, nem túl gyorsan forgó, elegendően kis tömegű és méretű) kisbolygót találni a megközelítéshez, hiszen ezek igencsak halványak. Ezért egy alternatív elképzelés is született, amelyben egy nagyobb égitestből szednének le egy kezelhető méretű darabot, és azt vontatnák el a holdi pályára. A NASA most bejelentette, hogy már hat szóba jöhető célpont is felbukkant az eddigi kutatások során. Közülük három az apró, néhány méteres kategóriába tartozik. A másik három túl nagy: megközelíthető, de egyben nem begyűjthető.

A három kisméretű jelölt a 2009 BD, 2013 EC20 és 2011 MD jelzésű kisbolygó. Mindegyik 10 m alatti átmérőjű, forgási periódusuk 2 percnél hosszabb.

A 2011 MD infravörös képének elkészítéséhez a Spitzer-űrtávcső 20 órán át tartó megfigyelése volt szükséges. (Kép: NASA / JPL-Caltech / Northern Arizona University / SAO)

A 2011MD, a három közül a legnagyobb – a mérési bizonytalanságok miatt átmérője 4 és 10 m közöttire tehető – kisbolygó sűrűsége meglepően alacsony, nagyjából a vízének megfelelő. 2011-ben, felfedezésének évében nagyon közel repült el a Földhöz. Pályája alapján 2024-ben alkalmas lenne az űrszondás megközelítésre.

A B terv, egy nagyságrendileg kb. százszor akkora kisbolygó egy darabjának (sziklájának) hazahozatala kevesebb korlátozással járna. Ugyanakkor előzetesen, a távolból végzett megfigyelésekkel nehéz előre meggyőződni arról, hogy a kisbolygón van-e egyáltalán alkalmas, lazán kötött szikladarab. Bár ismerünk ilyen égitesteket – a legnevezetesebb talán a japán Hayabusa űrszonda által meglátogatott Itokawa –, garancia nincs rá, hogy mind ilyen. A három eddigi NASA-jelölt egyike épp az Itokawa, a másik kettő a 2008 EV5 és az 101955 Bennu kisbolygó. Ez utóbbi az előkészületben levő OSIRIS-Rex küldetés célpontja is.

Ha ezt az alternatívát részesítenék előnyben, az űrszondás látogatásnak lehetne egy járulékos haszna is. A Föld védelmét, a jövőben esetleg veszélyessé váló, bolygónknak ütköző kisbolygók eltérítését segítő technológiák kipróbálását is beilleszthetnék a programba. Az A tervben szereplő néhány méteres kisbolygók semmiféle veszélyt nem jelentenének a Földre nézve, még akkor sem, ha telibe találnák, hiszen mielőtt elérnék a felszínt, megsemmisülnének a légkörben.

A remények szerint 2018-ig még évente további 2-3 jelölt bukkanhat fel. Akkor fogják meghozni a döntést, hogy melyiküket „kapja el” a 2019-es indításra tervezett űrszonda. A célpontkeresés azonban még csak a kezdet. Bármilyen nehéz feladat is, ennél bonyolultabb csak a megfelelő műszaki megoldások megtalálása, az űreszköz megépítése lesz. Ez a munka is megkezdődött már, a NASA nemrég 18 csoport számára 4,9 millió dolláros támogatást osztott ki, hogy fél év alatt kidolgozzák elképzeléseiket egyes technikai részletekre vonatkozóan.