Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Dawn: a Vestától a Cereshez
(Rovat: Távoli világok kutatói, Amerika és az űrcsillagászat - 2012.09.10 12:15.)

Az amerikai kisbolygókutató űrszonda elhagyta a Vesta környezetét. Ionhajtóművei segítségével 2015 elejére ér a Cereshez.

Ezzel a 2007-ben indított Dawn lesz az első amerikai űreszköz, amely a Naprendszer két másik égitestje körül is pályára áll. A szonda a számítások szerint augusztus 5-én hagyta maga mögött a Vesta, a fő kisbolygóöv negyedikként, 1807-ben felfedezett tagja környezetét. Előtte egy éven át tanulmányozta közelről az égitestet. A tudományos program július 25-én fejeződött be. Azóta a Dawn folyamatosan emelte a pályamagasságát. A távozást némileg késleltette, hogy időközben az űrszonda térbeli stabilitását fenntartó giroszkópok egyike meghibásodott. A Ceres felé vezető út alatt a földi irányítók megkísérlik majd megoldani a problémát. A Dawn addig is a manőverező hajtóműveit tudja használni a térbeli irány tartására, biztosítva ezzel például, hogy az adattovábbításra használt antennája a Föld felé nézzen.


El a Vestától. (Fantáziakép: NASA / JPL-Caltech)

A Dawn szonda megérkezése előtt a Vesta jószerivel csak egy kis folt volt, a legjobb földi távcsövekkel vizsgálva is. Mostanra részletes felméréssel rendelkezünk a kráterekkel szabdalt, kb. 580 km × 460 km-es kiterjedésű kis égitest felszínéről. A Vesta körüli pályáról készített felvételek és mérések bepillantást engedtek a kisbolygó fejlődéstörténetébe. Úgy tűnik, hogy a Vesta a Naprendszer keletkezése legkorábbi időszakának túlélője. Inkább emlékeztet egy fejlődésében megállt bolygókezdeményre, mint egy jellegzetes kisbolygóra. Belső felépítése réteges: kéreggel, köpennyel és egy vasból álló belső maggal is rendelkezik.

A Dawn a legnagyobb közelsége során mintegy 200 km-re keringett a felszín felett. Vizsgálta az elmúlt kétmilliárd év nagy kozmikus ütközéseinek nyomát. A déli féltekét két óriási becsapódási medence uralja. Az akkor kirepülő kisbolygóanyagból származik a később a Földet is elért meteorok egy része – ezt sikerült színképi mérésekkel, az anyagi összetétel vizsgálatával be is bizonyítani.


A Dawn egyik utolsó felvétele a Vestáról, a napsütötte északi pólusvidékről augusztus 26-án készült. (Kép: NASA / JPL-Caltech / UCLA / MPS / DLR / IDA)

A szonda következő célpontja, a Ceres törpebolygó, a Mars és a Jupiter pályája között húzódó övezet legnagyobb darabja hasonló jelentőségű eredményekkel kecsegtet. Ha 2015-ben odaér és pályára áll körülötte a Dawn, ugyanúgy a felszín részletes felmérését, összetételének meghatározását várják tőle a kutatók. Földi mérések alapján gyanítják, hogy a Ceres felszínén víztartalmú ásványok vannak, nem sokkal alatta pedig akár vízjég is található.

A Vestától való búcsú alkalmából készült film a Dawn legfontosabb eredményeit villantja fel. (Videó: NASA / JPL-Caltech)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024