Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Együtt a Marsra
(Rovat: Távoli világok kutatói, Űrszondák a Marsnál , ExoMars - 2009.11.13 08:30.)

A NASA és az ESA megállapodást kötött, így a jövőben egyesítik erejüket a Mars űrszondás kutatása érdekében.

Az amerikai űrhivatal és az Európai Űrügynökség megállapodását a minap a két szervezet legfelső vezetői (a NASA részéről Charles Boden, az ESA részéről Jean-Jacques Dordain) írták alá Washingtonban. A szerződés az egy évvel ezelőtt kezdődött tárgyalások nyomán és az idén júniusban egy szakértői találkozón körvonalazódott megállapodás-tervezet szentesítése. Célja, hogy mind a Mars körüli pályára állítandó, mind a felszínre leszálló szondák, valamint marsjárművek esetén megosszák egymás közt a feladatokat és a költségeket is.

A Mars közös kutatására vonatkozó megállapodás címe angolul Mars Exploration Joint Initiative (MEJI). Az első közös projekt egy 2016-ra tervezett, a bolygó körül pályára állítandó, Európai vezetéssel készülő űrszonda, amely egy felszíni meteorológiai állomást is eljuttatna a Marsra. A következő lépés 2018-ban újabb roverek indítása, majd rá két évvel egy leszállóegységekből kiépítendő hálózat létrehozása a vörös bolygón. Ez utóbbiak közé tartozna az európai ExoMars. Az együttműködés távlati célja a Marsról származó anyagminta hozása a Földre. Mindkét fél azt reméli, hogy a pénzügyi megszorítások ellenére tartani tudják a Mars kutatásának remélt ütemét. A Mars felé 26 hónaponként nyílik egy olyan indítási ablak, amelynek segítségével a Földről energiatakarékos módon lehet űreszközöket juttatni külső bolygószomszédunkhoz.

Mint ismeretes, a a NASA következő marsi leszálló űrszondája, a Mars Science Laboratory (újabb nevén Curiosity) nem készült el időben a 2009. októberi indításhoz, startja 2011-re csúszott. Az európai ExoMars küldetést az eredileg tervezett 2009-hez képest már háromszor halasztották, most már csak 2018-ra várható. A mostani megállapodás értelmében NASA vállalta a 2016-os és 2018-as indításokat, míg az ESA felelőssége a Marsra való leereszkedés műszaki kidolgozása a 2016-os küldetésben. Mindkét űrügynökség szeretné elkerülni az eddig jellemző késéseket.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024