Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Képek egy exobolygóról
(Rovat: Távoli világok kutatói - 2008.11.14 15:11.)

A tőlünk mindössze 25 fényévre levő Fomalhaut óriásbolygójának elmozdulását a Hubble-űrtávcső két, 21 hónap különbséggel készült felvételén fedezték fel.

Ez az első, a látható fény tartományában készült közvetlen kép, amelyet egy Naprendszeren kívüli bolygóról készítettek. A Hubble ACS kamerájával a déli égbolt egyik fényes csillagát és annak környezetét vizsgálták.

A Fomalhaut már régóta a „bolygóvadászok” kiemelt célpontja. Az 1980-as években a NASA IRAS infravörös csillagászati műholdjával nagy mennyiségű por létezésést feltételezték a csillag körül. A csillag környezetét először 2004-ben, a Hubble nagyfelbontású kamerájának koronográfjával sikerült leképezni. (A koronográf kitakarja a központi csillag vakító fényét, láthatóvá téve a sokkal halványabb régiókat.) A képen világosan kirajzolódott egy jól behatárolható belső peremmel rendelkező gyűrű, amelyből bolygók keletkezhetnek. Azt feltételezték, hogy a gyűrű és a csillag közti pályán egy bolygó keringhet, amely gravitációs hatásával alakítja a törmelékanyagot. Erre közvetett bizonyítékul szolgált, hogy a gyűrű középpontja nem pontosan esett egybe a csillaggal.

A Hubble most valóban lencsevégre kapott egy, a gyűrűnél kb. 2,9 milliárd km-rel beljebb levő pontszerű objektumot. A felfedezést a Science magazin mai számában közölték. A Fomalhaut-b jelű bolygó tömege kb. háromszor akkora lehet, mint a Jupiteré. Maga a megfigyelés igen nehéz volt, mivel a csillag milliárdszorosan túlragyogja a bolygó fényét. A 21 hónapos időkülönbséggel készült képek tanúsága szerint a bolygó valóban a csillag körüli pályán mozog, kb. 17 milliárd km-es sugarú pályán, 872 évente kerülve meg a központi csillagát.


A csillagot övező korong és a Fomalhaut-b elmozdulása 2004 és 2006 közt (jobb alsó ábra) , a Hubble ACS/HRC felvételein. (Kép: NASA / ESA / P. Kalas et al.)

A viszonylag fiatal (talán 100 millió éves) bolygó fényesebb annál, mint amit egy háromszoros Jupiter-tömegű égitesttől várnának. Ennek oka talán a környezetében levő por- és jéggyűrű lehet – hasonlóan a Szaturnusz rendszeréhez. A jövőben infravörös méréseket is terveznek, és a bolygó légkörében levő vízre utaló jeleket is megpróbálnak keresni. A Fomalhaut-b kitűnő célpontja lesz a következő generációs James Webb-űrtávcsőnek, amelyet 2013-ban terveznek indítani.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024