Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Dawn: szeptemberre halasztva
(Rovat: Távoli világok kutatói - 2007.07.08 09:06.)

Mégsem indul júliusban a Ceres és a Vesta felé az amerikai űrszonda. Az elsőbbség a Phoenix marsszondáé.

A döntést a NASA illetékesei július 7-én hozták, azután, hogy a korábban erre a napra tervezett start időpontját a megelőző napok során először 9-ére, majd 15-e utánra tolták. A Dawn indítását az időjárás mellett az akadályozta, hogy a start utáni telemetriai adatokat venni képes hajóval és repülőgéppel műszaki problémák adódtak. A mostani hosszú halasztás egyik oka, hogy vészesen közeledik a Phoenix marsszonda indítása, ugyancsak Cape Canaveralről. Márpedig annak valóban meg kell történnie a kijelölt időpont környékén, ellenkező esetben a Mars felé nyíló „indítási ablak” (augusztus 3-24.) hosszú időre, 2009-ig becsukódik. A két szonda startelőkészületei nem folyhatnak egyszerre.

A Dawn elvileg június 19-ig indulhatott volna, hogy a Mars közelében vezető pályáját elérhesse. A következő kedvező lehetőség majd csak szeptembertől október végéig adódik. A Mars mellé egy gravitációs hintamanőver miatt kell eljusson a Dawn, hogy onnan a megcélzott kisbolygók felé vehesse az irányt. A program irányítói úgy ítélték meg, hogy ez túl szűkös időitervallum, ezért inkább a halasztás mellett döntöttek. Bonyolította a helyzetet, hogy a Delta-2 hordozórakéta második fokozatát a start előtt legalább két nappal fel kell tölteni hajtóanyaggal (nitrogén-tetroxid és hidrazin keverékével). Viszont az erősen korrozív anyag legfeljebb 40 napig maradhat ott. Ha valamilyen más okból mégsem lehetne az indítást 19-éig végrehajtani, az további problémát és plusz költségeket okozna. Így a Phoenix Mars Lander indítási előkészületeit sem akadályozzák.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024