Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Nix és Hydra
(Rovat: Távoli világok kutatói, New Horizons - 2006.06.30 08:15.)

Hivatalosan is nevet kapott a Plútó 2005-ben, a Hubble-űrtávcsővel felfedezett két parányi kísérője.

Az anyabolygónál mintegy 5000-szer halványabb új holdak 2-3-szor messzebb keringenek, mint az 1978-ban felfedezett Charon. A két kis holdnak a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) szakbizottsága által adományozott neve: Nix és Hydra. A görög mitológiában Nyx az éjszaka istennője volt, akinek számos gyermeke született, köztük Charon, a túlvilág révésze, aki a a Sztüx folyón át szállítja a halottak birodalmába az elhunytakat. Mivel a 3908-as sorszámú kisbolygó számára már korábban kiosztották a Nyx nevet, ezért a Plútó holdja annak egyiptomi megfelelőjét, a Nix elnevezést kapta. Hydra, a kilencfejű, mérgező vérű mitológiai szörnyeteg a Hádész bejáratánál lapul az odújában, ahol Plútó és felesége, Perszephoné lépett be a túlvilágra.


A H kezdőbetű a Hubble-űrtávcsőre utal, amellyel számos korszakalkotó új eredményt értek el a csillagászok, köztük a holdak felfedezését. Az N. H. rövidítés pedig a rendszerhez 2015-érkező New Horizons űrszondát is jelképezi. Az ehhez hasonló elnevezéseknek történelmi hagyományai vannak, hiszen a bolygónév két első betűje annak a Percival Lowell-nak állít emléket, akinek kezdeményezésére fogtak hozzá a titokzatos X bolygó felkutatásához. Sajnos ő már nem élhette meg a Lowell Obszervatóriumban dolgozó Clyde Tombaugh 1930-as felfedezését.

Az elkövetkezendő években még sokat fogunk hallani a Nixről és a Hydráról: tudósok hada folyamodott távcsőidőért, hogy a két kis hold pályáját és fizikai tulajdonságait tanulmányozhassa, a kilenc év múlva érkező New Horizons szonda pedig részleteiben is feltérképezi majd őket. (Forrás: hirek.csillagaszat.hu - MCSE)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024