Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

A Titan első nevei
(Rovat: Távoli világok kutatói, Cassini - 2005.12.07 07:40.)

Elkészült a Titan első névanyag-csokra. A Szaturnusz Titan nevű, narancs ködbe burkolódzó holdját lassan felderíti a Cassini űrszonda radarja.

A sötét és világos foltokat már első megpillantásukkor valahogy elnevezik az asztrogeológusok, de hivatalos nevet csak az IAU (Nemzetközi Csillagászati Unió) határozatával kaphatnak. Október végén közzétették az első neveket, melyek – ahogy várható volt – szinte forradalmi változást hoztak a bolygófelszínek nevezéktanában, hiszen teljesen új köznévi tagok is születtek. A Titan térképezése és a felszíni alakzatok elnevezése leginkább a Mars 70-es évekbeli feltérképezéshez hasonló.


Az első név a Titanon a Xanadu volt, mely egy nagy világos foltot jelölt. Ez megmaradt, a többi albedó-alakzatot hasonlóképp szent helyekről nevezik el. Egyetlen régiót hoztak létre eddig, a Tui-régiót, mely a kínai boldogságistenről kapta nevét. A kráterek a bölcsesség isteneiről kapják nevüket. A Titan térképének legnagyobb részén fakulák találhatók. Ez a kutatók számára elég biztonságot ad, hiszen csak annyit jelent: világos folt. A fakulák a fényképek interpretációja alapján a sötét területtől élesen elváló világos területek, valószínűleg szigetek, de mivel ez a magyarázat még nem állítható bizonyosan, maradhatunk a fakula szónál. A fakulák nevében azonban már megjelenik az interpretáció: földi szigetekről kapják nevüket. Bevezették a Flumina földrajzi köznévi tagot is, melyet egyelőre nem használnak, de mutatja, hogy itt már valódi folyók várhatók, mely egyetlen másik Földön kívüli bolygón sem fordul elő. És lesznek tavak is, de valószínű, hogy ezek nem lávatavak, mint a Holdon, hanem valódi folyadékot tartalmaznak: ezek a holdi tavakhoz hasonlóan a Lacus nevet kapják, és földi tavakról nevezik el őket. Eddig egy tó kapott nevet, az Ontario Lacus. Az elnevezéskor hasonló alakú földi tavakat keresnek.

Szintén új köznév az Arcus, mely az ívelt alakzatokat jelenti és a Virga, mely elnyúló sávokat mutat és esőistenekről kapja nevét: a virga szó olyan esőt jelent, mely nem jut le a felszínre. Az első gyűrűs medence, amit a kutatók először Circus Maximusnak neveztek, nem szerepel a hivatalos nevek között. A legnagyobb kráter neve Menrva, vagyis Minerva etruszk nevét viseli. A Titani alakzatoknak csak kis része kapott eddig nevet, így még rengeteg új név várható. Továbbra is megmaradnak az ilyen informális nevek, mint „Si-Si the Cat”, „Xanadu szemei”, „A H betű”. A tudomány után lassan kultúránk is befogadja a távoli és hideg Titant.

Ide tartozik, hogy a japán Hayabusa szonda által meglátogatott Itokawa kisbolygón egyelőre nincsenek hivatalos nevek, de a japán kutatók már javasoltak neveket rá: ezek a Muses-tenger (Muses Sea), az Uchinoura-öböl (Uchinoura Bay) és a Woomera-sivatag (Woomera Desert). Az angolul javasolt nevek sokban kilógnak az egységes nevezéktanból: még kérdés, elfogadják-e ezeket az IAU-ban.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024