Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Egy egzotikus csillag hatalmas kitörése
(Rovat: Távoli világok kutatói, Űrcsillagászat Európában - 2005.03.03 08:40.)

Tavaly év végén, december 27-én soha nem látott erősségű kozmikus röntgen- és gammasugár-kitörés érte el a Földet. Okozója a Tejútrendszer távoli vidékén, ötvenezer fényévnyi távolságban levő különleges neutroncsillag volt.

Amit a csillagászati műszerek észleltek, az egy „csillagrengés” hatása volt, s az SGR 1806-20 jelű magnetárról (vagyis egy gyorsan forgó, igen erős mágneses térrel rendelkező neutroncsillagról) indult. Az egykor nagy tömegű csillag, később szupernóva, s mostanra fejlődésének végállapotába jutott magnetár 20 km átmérőjű lehet, a neutroncsillagokra jellemző hihetetlen - az atommagokéhoz hasonló - sűrűséggel. Mágneses terének erőssége 15 nagyságrenddel haladja meg a Földét, de a szokványos neutroncsillagoknál is ezerszer erősebb. (A NASA sajtóközleményében azt a szemléletesnek szánt hasonlatot használja, hogy ekkora erősségű mágneses tér hatására egy hitelkártya adatai a Föld-Hold távolság feléről is törlődnének...) A neutroncsillag felszínén végigvonuló rengés hatására a mágneses tér megváltozott, s egy tizedmásodperc alatt annyi energia szabadult fel, mint amennyit a Nap száz-kétszázezer év alatt termel.

A felvillanást a röntgen- és gamma-tartományban tucatnyinál is több mesterséges hold és űrszonda műszerei jelezték. Közöttük voltak olyan bolygóközi szondák, mint a Cassini, a Mars Odyssey és az Ulysses. A Földet elért sugárzás összenergiája nagyobb volt, mint amennyi egy nagy napkitörés nyomán keletkezik. Az utófénylést később rádiósugárzása alapján is meg lehetett figyelni a Földön (ld. a mellékelt képet). Még a Holdról visszaverődő röntgen- és gamma-sugárzást is sikerült egy orosz mesterséges holdnak észleni. A Föld felső légkörében, az ionoszférában létrejövő zavart amerikai amatőr napmegfigyelők is detektálni tudták! A Nemzetközi Űrállomás éppen jó helyen, a Föld „árnyékában” tartózkodott, de az így keletkező sugárterhelés szerencsére amúgy sem veszélyeztette volna az űrhajósok egészségét.

Lehetséges, hogy a gamma-kitörések közül - amelyeket a kutatók mindinkább távoli galaxisokban felvillanó szupernóvák hatásának tulajdonítanak - néhány mégis csak közelebb van. A decemberi kitörés is itt, a „szomszédságunkban” történt - legalábbis csillagászati mértékkel mérve. Szerencsére a legközelebbi ismert magnetár sincs közelebb, mint 13 ezer fényév. Hasonló erősségű kitörés ugyanis - ha a közvetlen közelünkben történne - katasztrofális következményekkel járna az élővilág számára: eltüntethetné például a földi ózonpajzsot. A NASA tavaly pályára állított Swift mestreséges holdjának mérései alapján egy-két éven belül valószínűleg sokkal többet tudunk majd a gamma-kitörések fajtáiról, eredetéről. A Tejútrendszerben most észlelt kitörésnek megfelelő jelenségeket a Swift sokkal messzebbről, távoli galaxisokból is képes megfigyelni.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2019