Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Remekül teljesít a Spitzer űrtávcső
(Rovat: Távoli világok kutatói, Szárnyaló képzelet - 2003.12.30 12:18.)

Karácsony előtt a NASA bemutatta az új infravörös űrtávcső első tudományos célú felvételeit. Egyúttal a korábban SIRTF névre "hallgató" űreszközt átkeresztelték Lyman Spitzer Űrtávcsőnek.

- A főképp a látható fény tartományában működő "Hubble",
- a gamma-sugárzást észlelő "Compton", és
- a röntgenteleszkóp "Chandra" után
- az űrcsillagászat iránt érdeklődők a "Spitzer" nevet is meg kell tanulják.

A NASA legújabb, augusztus 25-én pályára állított, az infravörös hullámhossz-tartományban működő űrtávcsövének eddigi neve Space Infrared Telescope Facility (SIRTF) volt. Az új névvel Lyman Spitzernek (1914-1997), a (nemrég) múlt század egyik kiemelkedő amerikai csillagászának állítanak emléket. Az 1940-es évek közepén ő javasolta először űrobszervatóriumok létrehozását.

A Spitzer Űrtávcső három tudományos műszere kitűnően működik. Erről az elsőként nyilvánosságra hozott felvételek tanúskodnak, bemutatva egyben a szóba jöhető csillagászati célpontok változatosságát is. A képeken (a bal felsőtől jobbra, majd lefelé) a következők láthatók:

* Az M81 spirális galaxis karjaiban a csillagközi porban gazdag tartományok részletgazdag képe (piros szinnel). A galaxisban itt intenzív csillagkeletkezés folyik.

* A HH-46-IR jelű, egy fiatal galaktikus csillagot övező sűrű felhőn a Spitzer Űrtávcső infravörös detektorai "átlátnak".

* Egy több mint 3 milliárd fényévnyire levő galaxisban az infravörös színképelemző műszer segítségével szerves molekulák jelenlétére következtettek.

* A Tejútrendszerben, hozzánk viszonylag közel található IC 1396 jelű emissziós köd hideg gáz- és porfelhői az infravörös tartományban megfigyelhetővé válnak. A látható fényt elnyelő felhőből kibukkannak a születőben levő csillagok.

Az infravörös űrtávcső várható élettartama közel 6 év, így a közeljövőben egy sor érdekes új csillagászati felfedezésre lehet számítani.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024