Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Közönséges kamerák különleges helyeken (2. rész)
(Rovat: Szárnyaló képzelet, Mars Express és Beagle-2 - 2010.02.15 08:00.)

A Mars Express fedélzetén levő kihasználatlan kis kamerából három év elteltével egy „marsi webkamerát” csináltak, ami azóta is nagy népszerűségnek örvend.


A Mars felszínére küldött Beagle-2 távolodik a Mars Express szondától, 2003. decemberében. A felvételt készítő kamera ezután három évig tétlenül keringett a bolygó körül. (Kép: ESA)

Az alapötlet az volt, hogy a Visual Monitoring Camera (VMC) segítségével „fel lehetne dobni” a Mars Express programjával kapcsolatos tudománynépszerűsítő tevékenységet. Mint később kiderült, a kamera képei akár egyes tudományos célokra is alkalmazhatók – még ha természetesen nem is vetekedhetnek az űrszonda igazi műszereivel gyűjtött adatokkal.

Mivel a VMC-t sosem tervezték ilyen folyamatos működésre, felélesztéséhez előzetes tanulmányokra volt szükség. Szerencsére maga a berendezés nem különösebben bonyolult, így tesztelésekor nem kellett túl sok műszaki paraméterre figyelni. Teljesítményigénye (3 W) is elhanyagolgató a műhold egyéb berendezéseiéhez képest. Egy-egy kép mérete csupán kb. 300 kilobájt (bár több kép esetén már jelentős tárolóhely-kapacitást köthetnek le.) Elsősorban az expozíciós időt, illetve a készített képek mennyiségét kellett jól megválasztani. Kiderült, hogy a Mars fényessége miatt csak a legrövidebb (0,4, 2,8 és 14 ms) expozícióknak van értelme. A felvételkészítés automatizálása érdekében egy sor szempontot vettek figyelembe. Mindenek előtt a normális tudományos megfigyeléseknek van prioritása. A kis kamera tengelye sem párhuzamos a többi műszerével, ezért az űreszköz térbeli helyzetére és manőverezésére is figyelni kell. A VMC adattovábbítási módja nem alkalmas arra, hogy más műszerekkel egyidőben működhessen. Ezért aztán nem is lehetett szó egy „igazi”, gyakran frissített képpel szolgáló webkameráról. A működési korlátozások miatt hetente 1-3 alkalommal készíthetnek csak felvételeket. Ilyenkor a Mars Express mindig a pályájának apocentrumában (a Marstól legtávolabbi pontjában) tartózkodik. Így a kis kamerától a teljes bolygókorongot mutató felvételeket láthatunk.

A Mars Expressről letöltött VMC felvételek azonnal az ESA erre a célra létrehozott weboldalára kerülnek, ahonnan szabadon hozzáférhetők. Az űrügynökség a képek további feldolgozására, animációk összeállítására, a képek elemzésére és értelmezésére is biztatja a közönséget. A visszaküldött képek közül a legjobbak ugyancsak felkerülnek a weboldalra. A Mars Webcam szolgáltatás nagy népszerűséget vívott ki magának. 2008 augusztusa és 2009 márciusa között 283 ezer látogatást generált, az ESA portál oldalai közül ez volt az egyik legnépszerűbb.

Tudományos szempontból a kamera képeinek elsősorban a Mars légköri jelenségeinek megfigyelésében vehetik hasznát. A felhőzet megfigyelése fontos a bolygó légköri folyamatainak, klímájának a vizsgálatában. A nagylátószögű kamerával olyan felhőalakzatok kialakulását is észrevehetik, amelyeket utána a „komoly” műszerekkel részletesebb vizsgálatoknak vethetnek alá. Ráadásul a VMC épp akkor működik, amikor a többi detektor nem. A közeljövőben lehetséges, hogy a Mars légkörébe jutó meteorok nyomát is sikerül detektálni a kamera segítségével.


A Marstól 6500 km-re, 2009. július 2-án készültek a fenti VMC képek. Egy különösen nagy kiterjedésű, vékony felhő indul az Arsia-hegy csúcsától. A felső képen az északi pólus jobbra fent, a déli balra lent található. A három sötét folt a Tharsis-régió három nagy vulkánja: balról jobbra az Arsia-, a Pavonis- és az Ascraeus-hegy. Az alsó képen a felhőalakzat kinagyítva látható. (Kép: ESA)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2019