Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Találkozásom a műholdas helymeghatározással
(Rovat: Szárnyaló képzelet, Navigáció és térképészet - 2009.02.25 09:00.)

Nyilván mindenki ugyanarra a dologra asszociál, ha a címben foglalt fogalmat olvassa. Ezúttal azonban kissé más megvilágításba helyezem a műholdas navigációt.

Nyaranként kerékpárral járom az országot. A nem túlságosan forgalmas, de azért aszfaltozott, másod- és harmadrendű utakon járok legszívesebben, olyanokon, amelyek szemet-lelket gyönyörködtető tájak látványával ajándékoznak meg. Csodás találmány a kerékpár, az emberi izomerőt a leghatékonyabban kihasználó csendes, környezetbarát, a gyér forgalmú utakon az ütemes tekerés közben némi meditációra is alkalmat adó közlekedési eszköz!

Jó néhány éve az aktuális nyári állomáshelyemről, egy kisváros kempingjéből indulva, kényelmes, bámészkodó kerekezés után egy igencsak kusza utcahálózatú másik kisvárosba tévedtem. Optimális városnéző idő: kora délutáni ragyogó napsütés, szellő sem rebben, az utcákon, tereken alig néhány ember lézeng, a járműforgalom szórványosnak nevezhető.

Miután megcsodáltam a láthatóan nemrég felújított városközpont épületeit, betévedtem egy-két mellékutcába is, hiszen vonzanak a régi, autentikus házak, udvarok is. Aztán jöttek a mellék-mellékutcák házai, majd a városból már kikandikáló dűlőút fasora, erdősávja, a fák mögül átsejlő, a tekintetet magával ragadó mezőségekkel. Bámészkodás közben persze nem tudatosodott bennem, hogy amíg lakott területen jártam, mennyi műsorszóró műhold vételére szolgáló antenna fordította arcát az ég felé…

Nem szaporítom a szót. Több órás városnéző (a végén már inkább határnéző) bolyongás után úgy éreztem, ideje visszafordulni. Vissza, de az merre van?? A Napot az elé settenkedő viharfelhők addigra teljesen eltakarták, „lógott az eső lába”. Jócskán a városka szélén túl, elhagyatott, romos tanyák között, tökéletesen elkeveredve, tanácstalanul álldogáltam a drótszamár mellett. Sem iránytűm, sem térképem, GPS-készülékem meg pláne (hol volt még az akkor?). A szinte fekete, lehangoló égbolt pedig nem szolgált semmiféle támponttal, az égtájakat csak közelítőleg is megsejtendő.

Egyszerre csak az agyamba villant a mögöttes tudatomban elraktározott kép: amikor az országúton a kisváros felé hajtottam, a parabolaantennák mind felém néztek! Hihetetlen éleslátásról téve tanúbizonyságot, eképpen gondolkodtam: „nyilván olyan irányba kell mennem, amerre a parabolák hátát látom!”

És lőn. Egy távoli tetőn megpillantottam egy parabolát; onnan kezdve ment minden, mint a karikacsapás. Már szemerkélő esőben rátaláltam a városközpontra, ahonnan nem volt nehéz elnavigálni arra az útra, amelyen keresztül megközelítettem a települést. Vacsoraidőre – igaz, kissé „ázottan” – megérkeztem a kempingbe.

Hát, ez volt az én emlékezetes találkozásom a műholdas navigációval!

Pálinkás Tibor

A cikk a február 20-i beadási határidővel meghirdetett Találkozásom a műholdas helymeghatározással című pályázatunkra érkezett. A szerző kitűnő munkáját, amit ezúton is köszönünk, egy ajándékkönyvvel háláljuk meg.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2019