Elveszett napvitorlás
(Rovat: Szárnyaló képzelet, Új eszközök és anyagok - 2005.06.23 22:40.)

2005. június 21-én 19:46-kor (UTC) útjára indult a Föld első napvitorlása. Ellentmondásos hírek láttak napvilágot arról, vajon a szerkezetnek valóban sikerült-e Föld körüli pályára állnia.

A Planetary Society és a Cosmos Studios által fejlesztett és finanszírozott Cosmos 1 műhold (amelyet egy korábbi hírünkben részletesen bemutattunk) egy átalakított Volna típusú orosz interkontinentális ballisztikus rakétával indult egy tengeralattjáró fedélzetéről a Barents-tengeren. A nyolc, háromszög alakú napvitorlával felszerelt műhold célja a Föld körüli pályán az újfajta meghajtás tesztelése.

Az orosz űrügynökség nyilatkozata szerint azonban a Volna rakéta egyik gyorsítófokozata meghibásodott, így a start kudarcba fulladt és az űreszköz megsemmisült. Ugyanakkor a szonda irányító-csapata olyan rádiójeleket észlelt, amelyek feltételezéseik szerint a Cosmos 1-től erednek. Ez azt jelentené, hogy az űreszköz elvált a hordozórakétától és pályára állt a Föld körül – bár a tervezettnél minden bizonnyal alacsonyabb pályára. S bár három földi vevő-állomáson is fogni vélték a Cosmos 1 jeleit, az amerikai katonai követőállomásoknak sem sikerült az űreszköz nyomára bukkanniuk.

Egyre kisebb a valószínűsége annak, hogy a Cosmos 1 valóban túlvészelte volna a startot és jelenleg is Föld körüli pályán lenne. Az irányítók szerint azonban, ha a szerkezet épségben maradt, négy napon belül kinyitja vitorláit, amikor elvileg szabad szemmel is láthatóvá válik. (A láthatóságra vonatkozó adatai a www.heavens-above.com címen elérhetőek a Föld bármely pontjára vonatkozóan.)

Körülbelül 3-4 hetet szántak volna a műhold vezérlésének teljes próbájára, amely után fokozatosan növelték volna a Földtől való távolságát, hogy végül űrszonda váljon belőle. A kör alakban elrendezett háromszögletű vitorlák mindegyike elforgatható a sugárirányú tengely mentén, így az űreszköz a vitorlásokhoz hasonlóan „kormányozható”.

Sikeres a küldetés esetén az aktív vitorlázás technológiáját is kipróbálnák: egy mikrohullámú földi radarral világítanák meg, és figyelnék az okozott gyorsulást. Egy másik kísérlet az ionáramlást vizsgálja a műhold körül. A napvitorlák 5 mikrométer vastag, alumíniummal megerősített mylar fóliából készültek, hogy minimálisra csökkentsék a tömeget. Az egész műhold mindössze 100 kilogramm tömegű. Mindez azért fontos, mert a fény nyomása nagyon kicsi, így nagyon nagy felület és kis tömeg szükséges ahhoz, hogy érzékelhető gyorsulást kapjunk. A kis gyorsulást kompenzálja a korlátlan ideig rendelkezésre álló energiaforrás, ami a fedélzeti tömeget semmivel sem növeli. Ez nagyon nagy előny egy csillagközi utazásnál a rakétameghajtással szemben.

A kormányzattól független amerikai Planetary Society már a '80-as években sikeresen együttműködött a Szovjetunió kutatóival, amikor hivatalos szinten ez nem tűnt lehetségesnek. Az együttműködés eredménye lett a társaság részvétele a Marsz-96 és a Mars Polar Lander programban, amelyek közül sajnos mindkettő kudarcba fulladt. A szakemberek azonban nem adták fel, és a Carl Sagan örökségét felvállaló Cosmos Studios, valamint a Lavochkin Association és az Orosz Űrkutatási Intézet segítségével megépítették a Cosmos 1 napvitorlást (amelynek a neve Sagan híres ismeretterjesztő sorozatára utal).

Csengeri Timea, Horváth Márk