Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Oda az X-díj
(Rovat: Szárnyaló képzelet, Új eszközök és anyagok - 2004.10.05 15:41.)

Hétfőn délután sikerült az első, kizárólag magántőkéből fejlesztett űrhajó, a SpaceShipOne újabb űrugrása is, s ezzel elnyerte a 10 millió dolláros "Ansari X" díjat.

A Mojave-sivatagból helyi idő szerint reggel 6 óra előtt, a White Knight (Fehér Lovag) nevű sugárhajtóműves hordozórepülőgép hasához rögzítve startolt a SpaceShipOne, ezúttal Mike Melvill helyett Brian Binnie pilótával a fedélzetén. Közel egy órával a start után a hordozórepülőgép elérte a 15 kilométeres magasságot, ahol lekapcsolódott róla az űrjármű. Binnie ezt követően beindította a SpaceShipOne saját rakétahajtóművét, s a jármű jócskán túllépte az Ansari-X díj megszerzéséhez szükséges 300 ezer láb (megközelítőleg 100 kilométeres) magasságot: ezúttal 114 kilométerre kapaszkodott fel, ami eddigi rekordjának számít. A holtponton való átlendülés után vitorlázó repüléssel, közép-európai idő szerint 17.14-kor landolt a sivatagban. A repülés során most nem kezdett pörögni a szerkezet, ahogy az előző repülés során.

A díj elnyerése - amellett, hogy komoly anyagi elismerés a SpaceShipOne tervezőjének, Burt Rutannak és a projekt legfőbb finanszírozójának, a Microsoft társalapító Paul Allennek - az űrugrással történő űrturizmus alapkövét jelentheti. Ennek szellemében született meg Sir Richard Branson, a Virgin Group multinacionális óriáscég feje és a Mojave Aerospace Ventures között az elmúlt hét során az a megállapodás, amely szerint a világűr hivatalos határát elsőként átlépő magánűrhajó alapján megkezdődhet a magánűrhajók "sorozatgyártása". Az [origo] Tudomány rovatának cikke nyomán

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024