Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Sikeres a SpaceShipOne második repülése
(Rovat: Szárnyaló képzelet, Új eszközök és anyagok - 2004.09.30 12:00.)

Bár a magánűrhajó repülése ezúttal sem volt problémamentes, a repülést sikeresnek nyilvánították. Az újabb repülés akár még ezen a héten (!) várható.

A Scaled Composites cég emberei tegnap végrehajtották a második repülést a SpaceShipOne űrhajóval. A gép fedélzetén ezúttal is az első repülésen már debütált Mike Melvill pilóta volt. Eredetileg nem őt jelölték ugyan a repülésre, de az eredeti pilóta megbetegedett, ráadásul felesége is szült. Burt Rutan, a Scaled Composites vezetője úgy gondolta, hogy ilyen körülmények hatására a pilóta nem biztos, hogy képes a teljes összpontosításra, így a géppel egyszer már repült Melvill ülhetett ismét a pilótaülésbe.

Hasonlóan az első repüléshez, a mostani repülés se volt teljesen problémamentes. Az űrhajó néhány pillanatig saját tengelye körüli forgásba kezdett, ám, mint a cég szekemberei elmondták, a helyzetnek urai voltak, és ez egy már ismert probléma a géppel kapcsolatban, amelyre fel voltak készülve.


A gép az előzetes (még nem hitelesített) mérési adatok szerint ezúttal 102,9 km-re, azaz az X-Díj elnyeréséhez szükséges 100 km-es magasság fölé jutott. Ezt az értéket ugyan még nem hitelesítették, de az már biztos, hogy a gép 100 km magasság fölött volt. Ezzel tehát a Scaled Composites túl van a 10 millió dollár elnyeréséhez szükséges első repülésen.

S hogy mikor várható a második? Nos, nem kis meglepetésre, elképzelhető, hogy még a héten. Amennyiben hitelesítik a 102,9 km-t, Burt Rutan bejelentése szerint vasárnap ismét útnak indulhat a SpaceShipOne, és valószínűleg akkor már maga a cégtulajdonos, Rutan is a fedélzeten lesz.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024