Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

A miniszter a magyar űrtervekről
(Rovat: Szakmapolitika, Hazai kutatóhelyek és űripar - 2020.05.31 06:15.)

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Európai Unió űrtevékenységért felelős minisztereinek videokonferenciáján vett részt.

A tanácskozáson, amelyet az Európai Unió Tanácsának horvát elnöksége kezdeményezett, Szijjártó Péter Facebook-oldalán is hírt adott – számolt be róla az MTI nyomán a 888.hu.

A miniszter többek közt kitért arra: idén ünnepeljük a negyvenedik évfordulóját annak, hogy az első magyar űrhajós elindult az űrbe. Hazánk növelni szeretné a magyar cégek szerepét a szektorban. Mivel az űrkutatást a jövő iparágának tekintjük, az helyet kapott a válságból való kilábalást segítő stratégiai gazdasági programban is, jelentős költségvetési forrásokat biztosítva a területen aktív cégeknek. Elhangzott továbbá, hogy megkezdünk egy hosszú távú tudományos programot is, amelynek célja, hogy az évtized közepéig magyar kutatóűrhajóst küldjünk a Nemzetközi Űrállomásra.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024