Lekörözve, avagy mások meddig jutottak?
(Rovat: Szakmapolitika, Vélemények - 2010.10.05 07:15.)

A múlt héten Prágában tartott 61. Világűrkongresszus pénteki zárónapján a kelet- és közép-európai országok űrtevékenységéről, űriparáról rendeztek fórumot.

A kötetlenné vált kerekasztal-beszélgetést Chris de Cooker, az Európai Űrügynökség (ESA) külkapcsolatokért felelős osztályvezetője kezdte. Röviden ismertette az ESA bővítési politikáját, hangsúlyozva, hogy a szervezet nyitva áll az Európai Unió (EU) új tagállamai számára is. A bővítés már megkezdődött, Csehország 2008-ban vált teljes jogú taggá. Románia tagsági kérelmét várhatóan még az idén elfogadják, s a bukaresti parlamenti ratifikáció után jövő év közepe táján válhat tagállammá a második ország is térségükből. Lengyelország ugyancsak kinyilvánította már, hogy be szeretne lépni az ESA-ba.

A képek azoknak a közép- és kelet-európai országoknak a prágai kiállítási standját mutatják, amelyek fontosnak érezték, hogy jelen legyenek a most „helybe jött” Világűrkongresszuson.

Egy kis történelmi kitérő: Magyarország volt az első a térségből, amelyik megkezdte a hivatalos csatlakozási tárgyalásokat. A 2007. májusi első forduló után a folyamat megszakadt...

De Cooker úr megemlítette, hogy bár az ESA és az EU két független szervezet, tagországaik közt jelentős az átfedés. (Az ESA 18 tagállamából csak kettő, Norvégia és Svájc nem tagja az EU-nak.) Mivel a szervezetek közösen dolgoznak egy egységes európai űrpolitika megvalósításán, lényegben az ESA-n kívüli EU tagállamok is részt vesznek a munkában, mégis kicsit kívülállóként. A belépéssel kapcsolatban azonban hangsúlyozta, hogy míg az EU előnyben részesíti a „szegény” tagállamokat azzal, hogy több támogatáshoz jutnak a közös költségvetésből, mint amennyit befizetnek oda, addig az ESA más szabályt követ. Itt mindenki befizet, és az űrprogramokat együttes erővel valósítják meg. Ez nem azt jelenti, hogy a tagországok űrszektora ne kapná vissza a pénzt megrendelések formájában, ami tecnhológiai és tudományos fejlődést hoz, munkahelyeket teremt. Erre az ESA is ügyel, hiszen „boldog tagállamokat” szeretne soraiban tudni. A belépéssel, a vállalt tagdíjjal tehát a hazai kutatás-fejlesztést és a csúcstechnológiai ipar fellendülését támogatnánk.

Az ESA illetékese szerint az a legfontosabb, hogy egy-egy ország űrszektora hatékonyan megszervezze magát. Legyen egy olyan szervezet, amely felvállalja és következetesen végigviszi a csatlakozás ügyét. Mint a későbbi beszélgetésből is kiderült, erre a különböző országokban más-más minta alakult ki.

Hazánkban egy 1992-ben kidolgozott koncepció szerint a Magyar Űrkutatási Iroda (MŰI) látja el ezt a koordinációs feladatot, államigazgatási intézményként. Kezdetben a MŰI önálló státusszal rendelkezett a központi közigazgatás szervezetében, később fokozatosan lejjebb került egy képzeletbeli „ranglistán”. Az elmúlt közel két évtized során tartozott már számos minisztérium szervezetébe és felügyelete alá, legyen az közlekedési, informatikai, gazdasági, környezetvédelmi – szinte visszaidézni is lehetetlen. Jelenleg a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal egyik osztályaként működik. Nem nehéz arra a következtetésre jutni, hogy a MŰI (és szakmai támogató testületei, a Magyar Űrkutatási Tanács az Űrkutatási Tudományos Tanács) akkor tudtak kemény munkával sikereket elérni, amikor a szervezet még rangosabb helyet foglalt el az államigazgatási hierarchiában. Hiszen mi voltunk azok, akik először kötöttünk társulási megállapodást az ESA-val (2003), és mi kezdeményeztük először a térségből a teljes jogú tagságot is (2007). A trendekből mostanra nyilvánvaló, hogy zsákutcába futottunk. Ha nem változik semmi sürgősen, végzetesen lemaradunk.

Tanulságos volt hallani, ahogy Bulgária képviselője, Vesselin Vassilev kifejtette: megunták, hogy a kormányzat húsz éven át nem tett érdemi lépéseket, ezért az űriparban, űralkalmazásokban és a kutatásban érdekeltek saját szervezetet (Cluster Aero-Space Technologies, Research and Applications, CASTRA) hoztak létre. Ezzel kívánják elősegíteni a mielőbbi európai integrációt. Lengyel részről Jakub Ryzenko elmondta, hogy az áttöréshez először le kellett bontani azt a falat, amely a társadalmat elválasztotta az űrkutatástól. Hiszen sokaknak még mindig az ugrik be a szó hallatán, hogy valami céltalan „játszadozásról” van szó. De az már nem, hogy a navigáció, az időszolgáltatás, a távközlés, a meteorológia, a katasztrófa-elhárítás, a környezetvédelem és még száz más területe a modern gazdaságnak és társadalomnak az űrtevékenységen is alapul.

Ezért hoztuk létre nálunk az Űrvlágot, s ezen dolgozik (pontosabban dolgozott, amíg hagyták) többek közt a MŰI-vel karöltve a Magyar Asztronautikai Társaság, mint nonprofit egyesület is.

A másik szükséges feltétel a politikai döntéshozók meggyőzése, hogy megéri rászánni azt az évente „néhány millió” eurót, a technológiai fejlődés, és a hosszú távú gazdasági haszon érdekében. Igazából a gazdasági világválság előtt Lengyelországban is küszöbön állt az ESA-csatlakozás, de a nemzeti valuta jelentős leértékelődése egyelőre túl nagyra szabta az árat.

Elismerésre méltó az észt példa, ahol Enterprise Estonia néven egy olyan önálló (tehát nem az államigazgatás keretén belül működő) szervezet alakult, amely ugyanakkor elsősorban kormányzati-költségvetési támogatásból működik. Ez megteremti biztonságos működésének alapjait, de rugalmasságot is biztosít. Talán nem véletlen, hogy a mindössze 1,4 millió lakosú Észtország rohamléptekkel megindult az ESA-hoz való csatlakozás útján. (Idén szeptemberben lépett élebe társult státuszuk.) Sokban hasonló a román modell, ahol az űrügynökség ugyancsak független szervezet.

Csehországban a csatlakozást nem azért sikerült ilyen hamar elérni, mert jobban használták volna ki a „tanulóidőt”, vagyis a társult tagság során szerzett tapasztalatokat, mint mi. Ott a motiváció gazdaságpolitikai volt: a cseh cégek szerettek volna részt venni a Galileo műholdas navigációs program megvalósításában. De rá kellett jönniük, hogy hiába a hangzatos deklarációk: ha döntésre kerül a sor, a megrendeléseket azoknak az országoknak a vállalatai viszik el, amelyek képviselői teljes jogú tagként, befizetőként ott ülnek a tárgyalóasztalnál. Az ESA nem szociális intézmény, a tagok érthető módon a saját ipari érdekeiket védik. (Erről a hazai űripari cégek képviselői is tudnának mesélni.) Ezt felismerte a cseh kormányzat és a parlament is, és megtette azt az utolsó lépést, amit nálunk a csatlakozási tárgyalások 2007-es megkezdése óta nem tettek meg. Talán még mindig nem volna késő...

Végezetül egy személyes megjegyzés. Magyarországot a fórumon hivatalosan senki sem képviselte. Úgy tűnik, az államigazgatáson belül már annyira lecsökkent a terület presztízse, hogy egy prágai utazást sem lehetett nyélbe ütni... E sorok írója érdeklődőként ment oda, de örömmel bevették a körbe, és el is mondhatta (szigorúan személyes) véleményét. Talán azért is, mert mindenkinek kínos volt, hogy épp a magyarok hiányoznak.