Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Csendes évforduló
(Rovat: Spirit és Opportunity - 2011.01.10 07:15.)

Január első napjaiban már a nyolcadik évét kezdte meg a Marson az amerikai Spirit marsjáró. Irányítói már régóta nem kaptak életjelet róla, de még próbálkoznak. Az Opportunity továbbra is jól van.

A NASA iker-marsjárművei közül a Spirit érkezett először a bolygó felszínére, 2004. január 3-án. Társa, az azonos műszerezettségű, ugyancsak 180 kg tömegű Opportunity 22 nappal később követte, egy másik helyen leszállva. Mindketten lényegesen túlteljesítették a nekik szánt 90 napos működési időt. Bár a „fiatalabb” Opportunity-nek még néhány nap hátravan a hétéves évfordulóig, a Spriritnél sokkal jobb állapotban van: most is űton van a kijelölt végcélja, egy nagyméretű kráter felé.

A tavalyi év igencsak megviselte a Spiritet. Már 2009 májusában a laza talaj fogságába esett, ahonnan a hatból négy megmaradt működő kerekével igyekezett kiszabadulni. Sikertelenül, hiszen nagyjából egy évvel ezelőtt megérkezett a marsi tél. A napelemes energiatermelés leállt. Tavaly márciusban a jármű rádióadásai elhallgattak, s azóta sem sikerült kapcsolatba lépni vele. A Spirit a csökkenő energiaellátás és hőmérséklet miatt feltételezhetően biztonsági üzemmódba kapcsolt. A hibernációból akkor kellene felébrednie, ha a napelemei már elegendő napfényt kapnak az akkumulátorok feltöltéséhez.


A Mars körül keringő amerikai Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) szonda nagyfelbontású kamerájának (HiRISE) felvétele a Spiritről, 2009. június 13-án. Az űreszköz azóta sem mozdult onnan. (Kép: NASA / JPL / University of Arizona)

Mostanra a legkeményebb tél már elmúlt a Spirit marsi állomáshelyén, a rovertől mégis hiába várják a jelentkezést. A Jet Propulsion Laboratory (JPL) szakemberei szerint a marsjáró annyira lehűlhetett (akár -100 °C-ra), hogy belső órája is leállt. Elvileg a Spirit most földi parancsra várna, hogy felújítsa működését. Naponta 20 percen át kell „hallgatóznia”, csakhogy nem tudni, pontosan mikorra esik az a 20 perc... A földi irányítók optimisták, szerintük a rover még nem tekinthető végleg elveszettnek. A napsugárzás mintegy két hónap múlva éri el a maximumát, addig biztosan, de valószínűleg még tovább is próbálkoznak a kapcsolatteremtéssel. Az optimizmus azonban minden sikertelen nap után csökken egy kicsit...


Az Opportunity 2010. október 31-én készült felvétele. A horizonton már látszik a végső cél, az Endeavour-kráter pereme. A kráter eléréséhez még mindig hat és fél kilométert kell menni. A jármű eddig már kb. 26 km-en van túl, ugyanakkor nem a sebessége miatt értékeljük nagyra a teljesítményét: ideális esetben is naponta csak 100 métert juthat előre. (Kép: NASA / JPL / Cornell University)

Az Opportunity roverrel ezzel szemben nincs komolyabb gond. Már több mint a felét megtette a 22 km-es átmérőjű Endeavour-kráterhez vezető hosszú útjának. Menet közben számos helyen megállt, hogy részletesebb megfigyeléseket végezzen, például amikor véletlenül meteoritba „botlott”. Az öregedés jelei azonban már mutatkoznak ezen a szerkezeten is. Elővigyázatosságból például hátramenetben működtetik, hogy egyenletesebben kopjanak a kerékmozgatásban részt vevő fogaskerekei. A robotkar öt csuklójának egyike is rendetlenkedik.


Az MRO felvétele az Opportunity marsjáróról, amely most éppen a kb. 90 m-es átmérőjű, fiatal Santa Maria-kráter pereménél jár. Február elején indulhat tovább, addig a felszínen olyan ásványokat tanulmányoz, amelyek talán annak idején víz jelenlétében képződhettek. (Kép: NASA / JPL / University of Arizona)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024