Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Az új hétüléses
(Rovat: SpaceX, Az űrállomás és az USA , űrturisták és magánűrhajók - 2014.05.31 07:15.)

A SpaceX fellebbentette a fátylat a Dragon űrhajó készülő emberes változatáról.

Elon Musk cége a műholdindítások és a teherszállító űrhajók utáni következő nagy lépésre, emberek alacsony Föld körüli pályára juttatására készül. Ennek egyik fontos mérföldköveként most először mutatták be a sajtó képviselőinek, a meghívott vendégeknek és a cég alkalmazottainak, hogyan is fog kinézni a Dragon űrhajó V2-es, emberes változata.

Így használják majd a Dragon V2-t, egyszerre legfeljebb hét űrhajós szállítására a Nemzetközi Űrállomáshoz. (Videó: SpaceX)

A Dragon emberes változatának fejlesztése nagyjából a félidejénél tart. A munkát a magán- és közszféra együttműködése jegyében az amerikai űrhivatal, a NASA is támogatja. Musk szerint a költségek 800 millió és 1 milliárd dollár között lesznek, a NASA hozzájárulása 70-90%-osra tehető. A hordozórakéta azonban teljes egészében a SpaceX költségén készül.

A SpaceX űrhajójának jelenlegi, még csak teherszállítmányoknak a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) juttatására alkalmas első változata már ötször repült, mindegyik alkalommal sikeresen. Az utolsó három már szolgálatszerű út volt, a NASA-val kötött 1,6 milliárd dolláros szerződés keretében.

A Dragon V2 számos műszaki újítást fog tartalmazni, és természetesen sokkal korszerűbb lesz, mint a sok évtizedes hagyománnyal rendelkező korábbi űrhajótípusok. A landoláshoz például rakétás fékezést használnak, ami képessé teszi a Dragont, hogy a Földön bárhol leszálljon, mondjuk olyan pontossággal, mint egy helikopter. A Falcon-9 hordozórakétával induló űrhajóban akár hét utast is el tudnak helyezni, ellátásuk több napon át lehetséges. A Dragon a világűrben, az ISS-hez dokkolva fél évet is ki kell bírjon, hogy alkalmas legyen az űrállomáson ennyi időt eltöltő személyzet visszahozására. Korszerű elektronikát és hővédő pajzsot alkalmaznak rajta. Az űrhajó most bemutatott belső terében érintőképernyők, bőrülések képviselik a modern, szinte futurisztikus felszerelést. A tervezésnél a jelszó az esztétikum és az egyszerűség volt.


Az emberszállító Dragon V2 belső tere. (Kép: SpaceX)

A Dragon két változata közötti számos különbség közül a legnagyobbat a SuperDraco hajtóművek jelentik. Ezekből nyolc darabot helyeznek el körben az űrhajón. Egyrészt mentőrakétaként szolgálnak, ha a startkor valami baj történne, másrészt leszálláskor lehetővé teszik a fékezést. (Természetesen az ejtőernyők is maradnak, biztonsági tartalékul.) Az új Dragon továbbra is rendelkezik majd olyan külső szállítóhellyel, ahol a hermetizált rakteret nem igénylő hasznos terhet vihet magával. A mostani napelemszárnyak helyett azonban a V2-n a napelemtáblákat az űrhajó testéhez rögzítik. Az ISS-hez indítandó Dragon űrhajók még aznap csatlakoznának az űrállomáshoz. Eltérően a mostani teherváltozattól, itt nem robotkarral fognák be a Dragont, hanem az automatikusan navigálna a dokkolóhelyhez.

A SpaceX székhelyén, a kaliforniai Hawthorne-ban tartott bemutató időzítése tökéletes volt. Egyrészt a NASA-nál most készítik elő az augusztusra vagy szeptemberre várható döntést arról, hogy melyik magáncéggel folytatják az emberszállító űrhajók fejlesztési programját. Egyelőre a SpaceX mellett még ketten – a Boeing és a Sierra Nevada Corporation – vannak versenyben. Közülük csak egy, esetleg kettő maradhat állva a folytatásban. Másrészt az orosz-amerikai politikai feszültségek nyomán újra beszédtéma, hogy az ISS-re utazó amerikai űrhajósok számára kénytelen a NASA helyeket vásárolni az orosz Szojuz űrhajókon. A megállapodás legutóbbi – talán utolsó – meghosszabbítása 2017 végéig végrehajtandó startokra érvényes. Utána már – ha minden jól megy – az amerikai magáncégeknek kellene teljesíteniük ezeket a megbízásokat. A SpaceX mindenesetre magabiztos. Elon Musk szerint ha véletlenül mégsem ők nyernék el a NASA támogatását, akkor is igyekeznének megtalálni a módját, hogy saját költségükre is folytassák a Dragon V2 fejlesztését.

A Dragon emberek szállítására alkalmas új változata akár 2015 végére olyan állapotba kerülhet, hogy űrhajósok nélküli orbitális tesztrepülést végezzenek vele. Siker esetén 2016-ban már emberrel is kipróbálnák, mielőtt a NASA használatba venné az ISS-re való menetrendszerű utazásokhoz. A SpaceX optimistább, a NASA óvatosabb a tervezgetéssel. Míg a cég szerint két év alatt szolgálatba állítható lenne a Dragon V2, a késésekben és költségvetési megszorításokban edződött űrhivatal inkább 2017 végével számol.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024