Itt nyugszik a Rosetta
(Rovat: Rosetta üstökösprogram, Távoli világok kutatói - 2017.10.25 07:15.)

A Rosetta kikapcsolása előtt utoljára továbbított adataiból a kutatók rekonstruálták az űrszonda legutolsó felvételét, és megállapították, hol érte el az üstökösmag felszínét.

A Rosetta legutolsó, már csak részben megérkezett felvétele a Csurjumov–Geraszimenko-üstökös felszínéről. A képen látható terület kb. 1 négyzetméter, a 19,5±1,5 méter távolságból készült felvétel felbontása 2 mm/pixel. (Kép: ESA / Rosetta / MPS for OSIRIS Team MPS / UPD / LAM / IAA / SSO / INTA / UPM / DASP / IDA)

A Rosetta több mint 12 évig tartó küldetése 2016. szeptember 30-án ért véget, amikor a szonda „leszállt” a Csurjumov–Geraszimenko-üstökös magjára. Az ESA röviddel a szonda leérkezése után közzétette az utolsónak vélt, mindössze kb. 20 méter távolságból készített felvételt a leérkezés helyéről. A telemetriai adatok feldolgozása azóta is folyik, az OSIRIS kamera felvételeit elemző szakemberek a közelmúltban egy utolsó utáni felvételt is találtak. A szonda ugyanis az adatokat úgynevezett telemetriai csomagokban továbbította a Földre, a legutolsóként elkészített, 23 048 bájt nagyságú képet viszont a fedélzeti számítógép hat egymást követő csomagba osztotta szét. Három csomag továbbítása után azonban az adás megszakadt, és csak 12 228 bájt adat érkezett meg, vagyis alig több a kép felénél. Ezért ezt az adatmennyiséget az automatikus képfeldolgozó szoftver nem ismerte fel képként, az adatokból csak manuálisan sikerült a mérnököknek a fél képet rekonstruálniuk.

A felvételsorozat segít azonosítani, pontosan hová érkezett meg a Rosetta az üstökösmagra. A bal felső képen az egész mag látható, ezt a felvételt az OSIRIS kamerával 123 km távolságból, 2014. augusztus 5-én készítették. A jobb felső kép 5,7 km távolságból 2016. szeptember 30-án, tehát már a leérkezés napján készült. A kékkel bekeretezett felvételt a leereszkedés közben, 331 méter távolságból készítette az OSIRIS kamera. A két alsó kép közül sárga keretben a tavaly utolsónak hitt, 24,7±1,5 méter távolságból készült felvétel látható, piros keretben pedig a most megtalált, utolsó utáni felvétel (lásd fent). (Kép: ESA / Rosetta / MPS for OSIRIS Team MPS / UPD / LAM / IAA / SSO / INTA / UPM / DASP / IDA)

A felvételeket a szonda fedélzetén tömörítő szoftver nem pixelenként, hanem ún. rétegenként továbbítja a képeket, ahol az egymást követő rétegek ugyanazon terület egyre jobb felbontású ábrázolását tartalmazzák. Ezért az 53%-ban továbbított felvétel nem azt jelenti, hogy a leképezett terület 53%-ának a képe érkezik meg a Földre, hanem a teljes terület, de az eredetinél gyengébb minőségben. Ennek tudható be a felszíni részletek elmosódottsága, a finomabb részleteket az örökre elveszett rétegek tartalmazták volna. A kamerát eredetileg úgy tervezték, hogy csak néhány száz méternél nagyobb távolságokból tudjon optimális élességű képeket készíteni. Az utolsó képek készítése előtt azonban eltávolították a fény útjából a színszűrőt, ezzel csökkentették a fókuszálatlanságból adódó további elmosódottságot. Ennek köszönhető, hogy 20 méter körüli távolságból az 1 négyzetméteres területen még kivehetők a felszín kisebb részletei.

Az OSIRIS kamera nagylátószögű optikájával, az üstökös magjára történő leszállás közben, 2016. szeptember 30-án, 331 méter távolságból készített felvétel (az előző összeállítás középső képe). Az ábrázolt terület szélessége kb. 55 méter. (Kép: ESA / Rosetta / MPS for OSIRIS Team MPS / UPD / LAM / IAA / SSO / INTA / UPM / DASP / IDA)

A méretek érzékeltetése kedvéért az előző felvételre rámásolták a 32 méter fesztávolságú Rosetta szonda képét, bejelölték a két utolsó felvételen látható területet. A fehér kereszt jelöli azt a pontot, ahol a Rosetta középpontja elérte a felszínt, ez tekinthető a szonda nyugvóhelyének. (Kép: ESA / Rosetta / MPS for OSIRIS Team MPS / UPD / LAM / IAA / SSO / INTA / UPM / DASP / IDA; az űrszonda rajza: ESA/ATG medialab)