Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Rangos elismerés a Philae csapatának
(Rovat: Rosetta üstökösprogram, Hazai kutatóhelyek és űripar - 2016.02.26 15:30.)

A Nemzetközi Asztronautikai Akadémia (IAA) díját a Rosetta üstökösszonda leszállóegységén dolgozó nemzetközi csapatnak, köztük magyar kutatóknak és mérnököknek ítélték.

2016-ban a Nemzetközi Asztronautikai Akadémia (International Academy of Astronautics, IAA) „Laurels for Team Achievement” díját a Philae Lander Mission kapta. Az átadó ünnepség február 23-án Bonnban, a DLR (Deutsches Zentrum für Luft- und Raumfahrt) irodaházában volt. A díjat az egész Philae projekt kapta, amelynek megvalósításában sok-sok, több száz kutató, fejlesztőmérnök vett részt, az ő közös munkájuk lett sikeres. Az oklevélen olvasható személyek a megvalósításban résztvevő csoportok képviseletében vették át a díjat jelképező oklevelet.


A díjátadás alkalmából a méltatók az IAA elnöke, a DLR jelenlegi és korábbi vezetője, Jean-Pierre Bibring, az egyik tudományos vezető, Stephan Ulamec, a Philae projekt menedzsere, és Paolo Ferri, az ESA képviselője voltak. Mindannyian a projekt nemzetközi jellegét hangsúlyozták. A DLR korábbi vezetője a nemzetközi jelleg hangsúlyozására a beszédében külön is megemlítette, hogy egy ilyen összetett leszállóegység vezérlő szoftverét Magyarországon fejlesztették, amikor az még nem volt ESA-tagország. A magyar fejlesztőket Balázs András képviselte, aki a Philae hibatoleráns központi számítógépének (CDMS) mind hardveres, mind szoftveres fejlesztésben kiemelkedő, meghatározó munkát végzett.

A sikeres misszióban jelentős magyar fejlesztési hozzájárulás volt. Az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont Részeckse- és Magfizikai Iintézete kutatói a Rosetta anyaszondán a plazma műszeregyüttes fejlesztésén túl a leszállóegység „agyát”, a központi vezérlő és adatgyűjtő számítógépét az SGF Kft.-vel közösen fejlesztették ki. A BME Szélessávú Hírközlési és Villamosságtan Tanszék Űrkutató Csoportja a Philae tápellátó rendszerét, „szívét” fejlesztette. Az MTA Energiatudományi Kutatóközpont a leszállóegység két műszerének fejlesztésében vett részt.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024