Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Meglenne a Philae?
(Rovat: Rosetta üstökösprogram - 2015.06.14 08:15.)

A 67P üstökös felszínére novemberben leszállt európai egység pontos helyét régóta keresik a Rosetta felvételein. Most talán sikerült megtalálni.

A bevezető mondatban a hangsúly a „talán” szón van. Mint emlékezetes, az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta üstököskutató űrszondájáról lebocsátott Philae egység kalandos körülmények között, többszöri „visszapattanás” után állapodott meg a 67P/Csurjumov–Geraszimenko-üstökös magjának felszínén, 2014. november 12-én. Helyzete miatt a napelemeit alig érte besugárzás, így csak akkumulátorai lemerüléséig tudott helyszíni méréseket végezni – többek között magyar részvétellel készült berendezései segítségével. A Philae működése így is nagy siker volt, hiszen az űrkutatás történetében először sikerült leereszkedni egy üstökösmagra.

Most bejelentették, hogy a Rosetta nagyfelbontású és kis látószögű OSIRIS (Optical, Spectroscopic, and Infrared Remote Imaging System) kamerájának decemberben készített felvételein talán felbukkant a Philae. A keresés egyáltalán nem volt egyszerű! A 18 km távolságból a feltételezett leszállóhely környékéről készített képek felszíni felbontása 34 cm/pixel. Így még ha szerencsések is a megvilágítási körülmények, a Philae egységnek legfeljebb néhány képpont felel meg.

A képek átvizsgálásakor talált öt gyanús helyszín közül négyet sikerült kizárni annak a pályaívnek a rekonstruálásával, amelyen a Philae megközelíthette mostani helyét. Az ötödik pont közel – az elnyúlt, 16 m × 160 m-es hibaellipszistől mindössze néhány méterre – van ahhoz a helyhez képest, amit korábban a radaros CONSERT (Comet Nucleus Sounding Experiment by Radio wave Transmission) berendezés mérései alapján sikerült hozzávetőlegesen megbecsülni.

Közelítés a Philae feltételezett tartózkodási helye felé. Szaggatott piros vonallal a CONSERT mérések hibaellipszise látható. (Animáció: ESA / Rosetta / MPS for OSIRIS Team MPS/UPD/LAM/IAA/SSO/INTA/UPM/DASP/IDA)

Bizakodásra ad okot, hogy a Philae-nek tulajdonított fényes foltocska nem szerepel az ugyanerről a vidékről a landolás előtt, októberben készített képen, ugyanakkor két, december 12-én és 13-án készített felvételen igen. Ez csökkenti annak az esélyét, hogy csak egy képhibáról lenne szó.


Ilyen volt októberben, és ilyen lett decemberben a Philae feltételezett leszállóhelye. Az októberi kép kb. 10 km-es, míg a decemberiek 20 km-es távolságból készültek, ezért a felbontásbeli különbség. Az ábrázolt képkivágás 20 m × 20 m-es részletet mutat az üstökösmag felszínén. (Kép: ESA / Rosetta / MPS for OSIRIS Team MPS/UPD/LAM/IAA/SSO/INTA/UPM/DASP/IDA)

Óvatosságra int viszont, hogy a decemberi felvételek idején az üstökösmag megvilágítására vonatkozó modellek szerint a Philae napelemeinek csak egy kis részét érhette fény. Emiatt a folt a várakozásokhoz képest túl nagynak és fényesnek tűnik. Nem valószínű, de meglehet, hogy csak egy természetes eredetű képződményről van szó, amely az üstökösmag megnövekedő aktivitása miatt keletkezett a felszínen. Ez a napközelség idején beinduló aktivitás más szempontból is hátráltatja a Philae megtalálására tett erőfeszítéseket. A Rosetta az üstökösről nagy sebességgel távozó porszemcsék miatt elővigyázatosságból most csak távolabbi pályáról szemlélheti célpontját, ami csökkenti az OSIRIS kamera felszíni felbontását. Az üstökös pályáján augusztus 13-án éri el a napközeli pontját.

A hibernálódott Philae még mindig hallgat, vagyis nem tudott újra rádiókapcsolatba lépni az üstökösmag körül keringő, azt folyamatosan vizsgáló Rosetta anyaszondával, és ez bizonyára így is marad. A szakemberek korábban hangot adtak annak a reményüknek, hogy ha a 67P üstökös pályáján most nyárra közelebb kerül a Naphoz, akkor a megnövekedő besugárzás hatására elegendő energiatermelés indulhat meg a napelemek segítségével. Így a Philae talán feléledhet és egyes műszereivel újból méréseket végezhet. A projekt hivatalos kommunikációja szerint még mindig várják, hogy ez bekövetkezzen, de a szakemberek szerint az esemény a csodával volna egyenértékű...

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024