Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Philae: kalandos leszállás, újratervezés
(Rovat: Rosetta üstökösprogram - 2014.11.14 07:15.)

A Rosetta leszállóegysége elküldte az első képeit az üstökösmagról. A Philae megdőlt, a reméltnél gyengébb az energiatermelés.

A 67P/Csurjumov–Geraszimenko-üstökös magjára furcsa körülmények között, „pattogva” landolt Phile először valóban az előre kijelölt Agilkia társégben érte el az égitestet. Mivel rögzítése nem sikerült, újra eltávolodott az üstökösmagtól. Mire mintegy két órával később elérte végleges pozícióját, azalatt az égitest elfordult alatta. A jelek szerint a mostani helyére, amely akár 1 km-rel is távolabb lehet, az oldalára fordulva került, három lába közül az egyik legalábbis nincs a talajon. Az is feltételezhető, hogy egy nagyobb szikladarab leárnyékolja a napfényt, így a napelemei a tervezettnél kevesebb időn át, egy 12 órás periódusban mindössze másfél óráig képesek tölteni az akkumulátorokat (a remélt 6-7 óra helyett). Emiatt igyekezni kell, hogy minél több tudományos mérést tudjanak elvégezni, mielőtt az energiával való ellátás megszűnne – akár már a hétvégén.


A Philae CIVA-P kamerarendszere körben elhelyezett hét kis kamerából áll. Ezek közül van, amelyik az üstökös felszíni részletét mutatja, de olyan is, amely az égboltra néz. A panorámaképen a lábak részletei is láthatók. A középső részen a Philae rajzával az űreszköz helyzetét illusztrálták. (Kép: ESA / Rosetta / Philae / CIVA)

A mérésekkel nem csak sietni, de vigyázni is érdemes. Például a felszínhőmérséklet mérésére alkalmas hőmérőt és az összetételt elemző röntgenspektrométert tartalmazó kar kieresztése kockázatos is lehet, ha emiatt a Philae elmozdul az igen gyenge (a földinél százezerszer gyengébb) felszíni gravitációs gyorsulással rendelkező üstökösmagon. A 100 kg tömegű leszállóegység súlya az üstökösmagon nagyjából akkora, mint a Földön egy iratkapocsé... Az eredetileg tervezett talajfúrás még nagyobb kockázattal járna a rögzítés nélküli űreszközzel. Erről egyelőre szó sem lehet. Most a lehetőségeket tervezik, elsősorban rövid távra.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024