Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

GYORSHÍR: Célba ért a Philae
(Rovat: Rosetta üstökösprogram - 2014.11.12 17:10.)

Űrtörténelmi jelentőségű esemény: most először végzett sima leszállást űreszköz egy üstökösmag felszínén.

A „nagy tettet” az Európai Űrügynökség (ESA) 2004-ben indított Rosetta űrszondájának Philae nevű egysége hajtotta végre. A sikeres manőver megerősítésére ma délután 17 óráig kellett várni. Ekkor valójában már 28 perce a helyén volt a Philae, csak a Földtől mért nagy távolság miatt ennyi időbe került, amíg a rádiójelek beérkeztek. A 67P/Csurjumov–Geraszimenko-üstökösön már korábban kijelölt leszállóhely nyilvános ötletpályázaton kapta az Agilkia nevet.


A Rosetta, a Philae és az üstökösmag. A Rosetta űrszonda idén augusztusban közelítette meg a 67P/Csurjumov–Geraszimenko-üstököst, azóta kameráival és műszereivel vizsgálja a felszínét és környezetét. (Fantáziakép: ESA)

Túlzás nélkül állítható, hogy a mai nap a Rosettáról szólt – nem csak itthon, de világszerte. Aki követni szerette volna az eseményeket, az könnyen megtehette az internetes közvetítések segítségével. A hazai elektronikus sajtó is méltó helyet szentelt a különleges űreseménynek. Már csak azért is, mert mind a Rosetta, mind a Philae tudományos műszereinek építéséhez jelentős volt a hazai űrkutatás hozzájárulása. Sőt a Philae fedélzeti adatgyűjtő számítógépe és központi energia-ellátó egysége is Magyarországon készült. Ezek sikere a legjobb nemzetközi referencia a magyar űrszektor számára. Érdekes és fontos egybeesés, hogy a kormány épp az előző hetekben döntött arról, hogy a hosszú, évtizedes előcsatlakozási folyamat betetőzéseként kezdeményezi Magyarország teljes jogú tagságát az ESA-ban.

A TIT Budapesti Planetáriumában az érdeklődők együtt izgulhattak a programban részt vevő magyar kutatókkal és mérnökökkel. A manőverről ugyanis sok mindent el lehet mondani, de hogy egyszerű és kockázatmentes lett volna, azt nem. Amíg a Philae a Rosettától való elválását követő, mintegy hét órán át tartó útján repült, addig a planetáriumi műsort és előadásokat hallgathattak a megjelentek. Lehetőség nyílt az ESA darmstadti irányítóközpontjából (ESOC) közvetített események követésére is.

Valahogy így történhetett... A Philae leszállásáról előzetesen készített animáció. (Videó: DLR)

A leszállás részleteiről, a Philae méréseiről, eredményeiről a későbbiekben részletesen beszámolunk!


A Philae az anyaszondáról való tavozása után, már kinyitott lábakkal és műszerárbocokkal. (Kép: ESA / Rosetta / MPS for OSIRIS team MPS/UPD/LAM/IAA/SSO/INTA/UPM/DASP/IDA)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024