Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Adjon nevet a leszállóhelynek!
(Rovat: Rosetta üstökösprogram - 2014.10.17 07:15.)

A Rosetta üstökösszonda Philae egységének leszállóhelye számára nyilvános ötletpályázaton keresnek nevet.

A 67P/Csurjumov–Geraszimenko-üstökös magján nemrég gondos vizsgálatok után kijelölt leszállóhelyre, amelyet eddig a J betűvel azonosítottak, a tervek szerint november 12-én érkezik meg a Philae. Ha minden jól alakul, ez lesz az első helyszín egy üstökösmagon, ahová ember készítette eszköz sima leszállással ereszkedik le. Az Európai Űrügynökség (ESA) – a programban részt vevő három (a német, a francia és az olasz) nemzeti űrügynökséggel együttműködve – most pályázatot hirdetett a névadásra.


Annak idején már a Philae leszállóegység is pályázaton kapta a nevét. (Kép: ESA)

A szabályok lényege egyszerű: bármilyen név javasolható, kivéve személynév. Az ötleteket legfeljebb 200 szavas magyarázó szöveggel együtt várják. A pályázási határidő október 22-én éjfél (világidőben). A győztes névjavaslatról a Rosetta program irányítóiból álló zsűri dönt majd, a végeredményt november 3-án hozzák nyilvánosságra. Bár a pályázatokat az ESA honlapján található űrlap mellett a három partner űrügynökségnél is le lehet adni, a javaslatok ugyanoda futnak be, azokat tehát együtt értékelik. Egy ember csak egy névpályázatot nyújthat be. A legjobbnak bizonyuló javaslat beküldői közül egy szerencsés részt vehet majd az ESA németországi (darmstadti) központjában (ESTEC) rendezendő, a leszállást ünneplő eseményen.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024