Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Ébresztő, Philae!
(Rovat: Rosetta üstökösprogram, Hazai kutatóhelyek és űripar - 2014.04.12 07:15.)

Megkezdődött a Rosetta üstököskutató űrszonda leszállóegységének hibernálás utáni beüzemelése.

Mint arról korábban már írtunk, közel három éven át tartó „alvás” után ez év január 20-án kapcsolták be újra a Rosetta űrszondát. Az ébresztés, valamint az azt követő tesztek kezdetben még csak az „anyaszondát”, illetve az azon elhelyezett mérőműszereket érintették. A jelentős magyar részvétellel épült leszállóegység (Philae) hibernálás utáni beüzemelése 2014. március 28-án kezdődött.

Első lépés a Philae alaprendszereinek bekapcsolása, felélesztése volt. Az úgynevezett 0. blokkban sikeresen végrehajtották az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont és az SGF Kft. mérnökei által fejlesztett hibatoleráns központi vezérlő és adatgyűjtő számítógép szoftverének a frissítését, valamint leellenőrizték a BME Szélessávú Hírközlés és Villamosságtan Tanszék Űrkutató Csoportja jelentős közreműködésével készített tápellátó rendszert.


A Philae műszerei. (Kép: ESA / ATG medialab)

A tudományos műszerek, így az MTA Energiatudományi Kutatóközpont (EK) részvételével fejlesztett és megépített két műszer (a SESAME műszercsomag DIM por- és a ROMAP műszercsomag SPM töltöttrészecske-detektorának) felélesztésére április 9-től kerül sor. A közel két hétig tartó tesztelési fázis három blokkból áll. Az április 11-ig tartó első blokkban a műszerek, illetve szoftvereik állapotát ellenőrizték. A bekapcsolások sikeresek voltak. A SESAME és a ROMAP EEPROM memóriájában tárolt fedélzeti szoftver a hibernálás során nem sérült meg, és a többi fedélzeti mérőműszer is működőképes. Sikeresen végrehajtották a központi vezérlő és adatgyűjtő számítógép memóriájának a tesztjét.

Az április 14-én kezdődő 2. blokkban kerül sor a műszerek részletes, átfogó tesztjeire, melyeket április 20-23. között az üstökös felszínén végzendő mérések előkészítésére szolgáló, a leszállóegységen belüli interferenciák vizsgálatai követnek majd.

A Rosetta misszió a hibernálás utáni beüzemeléssel ismét fontos mérföldkőhöz érkezett. A leszállóegység egésze és azon belül a magyar vonatkozású központi számítógép, tápellátó rendszer és két mérőműszer az elvárt paraméterekkel működik.

Apáthy István, Hirn Attila
(MTA EK)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2018