Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Lencsevégen a Lutetia kisbolygó
(Rovat: Rosetta üstökösprogram, A Nap és bolygótestvéreink - 2007.02.02 07:18.)

A Rosetta űrszonda 2007 januárjában a 21 Lutetia kisbolygót tanulmányozta. Az űrszonda most kis felbontású képeket készített a kisbolyóról, de még visszatér hozzá.

A 21 Lutetiát 36 órán keresztül figyelte meg 2007. január 2-án és 3-án a Rosetta üstökös-kutató űrszonda. A jelentős magyar részvétellel épített űreszköz végső célpontja a 67P/Csurjomov-Geraszimenkó-üstökös, melyet várhatóan 2014 májusában ér majd el. Az űrszondát 2004. március 3-án, hosszú halasztást követően indította az Európai Űrügynökség Ariane-5 hordozórakétával. Útja során a Rosetta megközelíti a Marsot, a 21 Lutetia és a 2867 Steins kisbolygókat (2008-ban illetve 2010-ben).


A Lutetia kisbolygó a Rosetta OSIRIS kamerájának felvételén

A legnagyobb közelséget megelőzően, Nap körüli keringése idején a Rosetta már megfigyelte a Steins aszteroidát 2006 márciusában, s most a Lutetiára vethetett a távolból egy pillantást. A kisbolygó fényességéből következtethetnek alakjára, pontosabb felszíni összetételére, méretére. Így a nagyobb megközelítésre már bizonyos tudományos információk birtokában kerülhet sor, amikor nagyfelbontású felvételeket is várhatunk az égitest felszínéről. A kb. 100 km átmérőjű Lutetia a megfigyeléskor mintegy 245 millió km-re volt a Rosettától.

A Rosetta a tervek szerint 2010. július 10-én, 15 km-es másodpercenkénti sebességgel, mintegy 3 ezer km-re halad el a Lutetia kisbolygó mellett.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024