Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Az orosz bolygókutatás ismét szárnyal?
(Rovat: Oroszország és a Naprendszer, Orosz űrtervek , Űrpolitika - 2007.03.03 18:38.)

A 2007-es év az előkészületek éve az orosz űrkutatók számára. Évről évre arról hallani, hogy feltörekvőben az orosz űripar, talán tényleg eljött az ideje, hogy a hírek valóra váljanak. A hírek mindenesetre erről tanúskodnak.

A nyolcvanas évek végén az űrrepülőgép-programmal, aztán a Mir-2 űrállomással, majd a Marsz-8 sikertelen Mars-szondával (melynek sikertelen volta a magyar űrkutatást is komolyan érintette), később a Fobosz-Grunt űrszonda terveinek bejelentésével, az új Kliper űrhajó bejelentésével, majd határozatlan időre történt elhalasztásával, de egy dolog mindig megismétlődött. Az orosz szakemberek bejelentettek valamit, ami valamilyen szintig el is jutott, de végül különböző okokból mégsem valósult meg. S eddig minden esetben a pénz tehető felelőssé. (S akkor még nem említettem az emberes Mars-utazási vagy a turisták számára építendő űrállomás terveit.)

2006-2015-ben azonban életbe lépett a tízéves orosz szövetségi űrprogram. Ez hold- és Mars-szondák terveit vonultatta fel, s persze a Kliper űrhajó megépítését is előirányozta, igaz, azt azóta visszavonták. Ugyanúgy, ahogy a Nemzetközi Űrállomásra bizonyos kiszolgáló egységek elkészítését (mint az orosz napelem-szegmens). Folytathatnám a sort, de nem lenne értelme, ugyanis most úgy tűnik, valóban egy pozitív hírről számolhatunk be, most talán valóban visszatérnek az oroszok oda, ahol már húsz éve nem voltak: a következő években ismét bolygókutató űrszondákat indítanak.

Kezdik ezt azzal, hogy 2009-ben felbocsátják újabb Fobosz-szondájukat, a Fobosz-Gruntot, melynek történetéről már többször beszámoltunk honlapunkon. Feladata rover juttatása a Phobos hold felszínére, mely egy esztendőn át maradna működőképes, továbbá mintavétel 1 méter mélyből és mintahozatal a Földre. A Lavocskin Intézet terveiben (a pontos jelenlegi számok nem ismertek) 2 tonna szerepel a korábban tervezett 8 tonna helyett, ez lehetővé tenné a Proton helyett Szojuz hordozórakéta alkalmazását. 2006. augusztus 23-án a Kínai Űrtechnológiai Akadémia bejelentette, hogy egy tudományos műszer elkészítésében működnek közre a küldetésben.

Az Orosz Űrkutatási Intézet (IKI) tovább dolgozik egy emberes, Mars körül keringő űrállomás tervein. Ám mielőtt azt elindítanák, 2013-ban egy Mars-rovert, 2020-ban pedig egy marsi mintahozó űrszondát indítanának.

Az oroszok persze nem szeretnék, ha az ESA, a NASA, Kína, Japán és India mellett nem vehetnék ki részüket ismét a Hold kutatásábol. (1974 óta nem indult orosz űrszonda a Holdhoz.) Ezért 2009-ben elindítanák újabb holdszondájukat, mely feladatát tekintve minden idők legösszetettebb holdszondája lenne. (A Luna-Glob tervezett küldetéséről korábban szintén beszámoltunk.) Ezt 2015-2016 körül újabb holdszonda, ezúttal rover követne. Az IKI mindezen felül 2012-ben egy (vagy több) penetrátort is indítana kísérőnk felé.

S hogy ezeket az ambiciózus terveket miből fedeznék? Oroszország az elmúlt években rengeteg olajbevételre tett szert. A bevételből az ország törlesztette adósságait, s persze emelte az űrköltségvetést. 2004-2005-ben ez a növekedés 30%-os volt, a Roszkozmosz 2006-ban további +50%-hoz jutott az állami büdzséből. A jelenlegi várakozások 2015-ig évi 15%-os növekedést jósolnak.

Ám hogy mindez mire lesz elég valójában, még így is kérdéses. Az orosz gazdasági válság idején oly mértékben lecsökkent az orosz űrköltségvetés, hogy ilyen növekedés mellett is, a 2006-2015-os várható teljes költségvetés (tehát egy teljes évtizedre) mindössze 11 milliárd dollár. Ez kb. fele az európainak, és sokada az amerikainak (a NASA kb. 17 milliárd dolláros éves költségvetéssel gazdálkodik - és körülbelül ugyanekkora a Pentagon űrköltségvetése).

Mindez azt mutatja, óvatosan kell bánni a számokkal. Talán nem lesz új orosz űrállomás, új orosz űrhajó, s talán nem utaznak a következő néhány évtizeden belül oroszok a Holdra, de mindez arra talán elég, hogy több mint három évtizeddel az utolsó sikeres orosz űrszondák után, Oroszország visszatérjen a bolygóközi térbe.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024