Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Jövőre kezdik építeni az új orosz űrrepülőteret
(Rovat: Orosz űrtervek, Orosz hordozórakéták - 2010.08.30 08:30.)

Az ország délkeleti részén, a kínai határ közelében felépülő Vosztocsnij 2018-tól indíthat orosz űrhajókat.


Az építendő orosz űrrepülőtér helyszíne, az Amur-mellék. (Kép: Wikipedia)

Mint arról annak idején mi is hírt adtunk, az Amur-vidékre tervezett létesítményről Vlagyimir Putyin – akkor elnökként – 2007 novemberében adott ki rendeletet. Most az Orosz Szövetségi Űrügynökség (Roszkoszmosz) vezetője, Anatolij Perminov bejelentette, hogy az előtanulmányok végeztével 2011-ben megkezdődhetnek az építési munkálatok. Egy júliusi kormánydöntés szerint az építkezésre 800 millió dollárnak megfelelő összeg áll rendelkezésre a következő három éves időtartamra. (Ez ugyanakkor a töredéke annak, amennyi pénzre majd valóban szükség lehet.)


Augusztus 27-én Perminov (a képen balra) az Amur-vidékre érkezett, hogy megtekintse a majdani építkezési területet. (Kép: Roszkoszmosz / PAO)

Vosztocsnij (magyar jelentése: keleti) lesz a starthelye a majdani új orosz Rusz-M hordozórakétáknak. A tervek szerint az új hordozóeszközök több különféle változatban készülnek, rugalmasan alkalmazkodva az igényekhez. A Rusz-M segítségével indítanák azokat az újfajta emberes űrhajókat is, amelyek a veterán Szojuzokat váltanák fel. A Rusz-M fejlesztése annak a CSZKB-Progressz állami vállalatnak a feladata, amelynél jelenleg a Szojuz hordozórakéták is készülnek.

Ha az új űrközpont, rakéta és űrhajó elkészül, az orosz emberes űrrepülés bázisa a kazahsztáni Bajkonurból saját felségterületre, Vosztocsnijba kerül át. Néha vitákkal is kísért hosszú távú megállapodások alapján az oroszok a Szovjetunió felbomlása után is használták és használják a bajkonuri űrrepülőteret, amelyre most 2050-ig érvényes bérleti magállapodásuk van érvényben.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024