Az utolsó Rokot
(Rovat: Orosz hordozórakéták, Lássuk és halljuk egymást - 2019.12.27 13:15.)

Az orosz hordozórakétát többé nem használják. Utolsó munkája ma három Gonyec-M távközlési műhold és egy lézertávmérési céltárgy pályára állítása volt Pleszeckből.

A Briz-KM végfokozattal felszerelt Rokot rakéta december 27-én, magyar idő szerint nem sokkal éjfél után, 0:11-kor emelkedett a magasba az észak-oroszországi indítóhelyről. Az elsődleges hasznos teher az alacsony pályán (a felszín felett 1500 km magasban, 82,5° pályahajlással) keringő, polgári célú Gonyec-M sorozat három új távközlési műholdja volt. Ezek felépítése hasonló a katonai célú orosz Rodnyik rendszer holdjaiéhoz, feladatuk pedig a felhasználóktól érkező üzenetek tárolása és az első adandó alkalommal a címzettek felé való továbbítása. A Gonyec-M a típus második generációja, első kísérleti példányát 2005-ben állították pályára. A mostaniak sorozatszámai 24 és 26 közöttiek, az M sorozat 14., 15. és 16. tagjáról van szó.

Egy Gonyec-M típusú műhold a szerelőcsarnokban. (Kép: Roszkoszmosz)

A három Gonyec mellett egy negyedik műhold, a BLITS-M (Ball Lens in the Space) is helyet kapott a Rokot rakéta orrkúpja alatt. Ez valójában kevés olyan tulajdonsággal rendelkezik, amit elsőre egy műholdról gondolnánk, hiszen igazából csak egy passzív céltárgy földi lézeres távmérési kísérletekhez. Egy 22 cm átmérőjű, üvegből készült gömbről van szó, amelynek egyik felét átlátszatlan borítás takarja. A másik oldalára beeső lézersugarakat a speciális üveggömb ugyanabba az irányba veri vissza. A BLITS-M a 2009-ben pályára állított BLITS programjának folytatása.

A mai volt egyben az idei utolsó, 25. start orosz hordozórakétával (mind sikeres). A megfogalmazásban szándékosan nem Oroszországot írtunk, hiszen egyrészt a Kazahsztánban fekvő, orosz kezelésben levő Bajkonurból is történtek startok, szám szerint 13. Másrészt az orosz indítások közé szokás számítani a Dél-Amerikában, Francia Guyanában fekvő európai kezelésű Kourou űrközpontból végrehajtott Szojuz rakétaindításokat is. Ez utóbbiból 2019-ben három volt. Orosz területről nyolc indítás történt Pleszeckből és egy a távol-keleti Vosztocsnijból. Nem csak a Rokot rakéta ment „nyugdíjba” idén, hanem a Szojuz FG jelzésű variánsa is.

Három Rodnyik (Sztrela-3M) műhold 2018-as startja Rokot rakétával, Pleszeckből. (Kép: Hrunyicsev)

Világidőben számítva a Rokot mostani startja december 26-án volt. Az ünnepélyes alkalomhoz – a legutolsó repüléshez – méltóan ez pontosan a 25. évfordulója annak a napnak, amikor 1994-ben először használták űrindításra ezt a típust. (Korábban szuborbitális repüléseket már végeztek vele.) A Rokot kis tömegű műholdak pályára állítására szolgáló, könnyen bevethető hordozórakétának készült, az UR-100NUTTKh (NATO megjelöléssel SS-19 Stiletto) interkontinentális ballisztikus rakéta első két fokozatán alapult. A szovjet UR-100 sorozat legfejlettebb változatát 1977-ben próbálták kis és 1979 végén állították hadrendbe. Az 1991-ben aláírt szovjet–amerikai leszerelési egyezmény (START, Strategic Arms Reduction Treaty) értelmében csökkenteni kellett a rakéták számát, így az UR-100NUTTKh típusból sok felesleges maradt. Logikus lépés volt békés, űrkutatási célra hasznosítani azokat, ebből fejlődött ki a Sztrela és a Rokot program. (Koruk ellenére egyébként az UR-100NUTTKh egyes példányai az orosz hadseregnél továbbra is szolgálatban maradtak.)

A minimálisan módosított, rakétasilóból indított Sztrela mindössze három alkalommal (2003-ban, 2013-ban és 2014-ben) repült. A fejlettebb, Briz végfokozattal is felszerelt Rokot sikeresebbnek bizonyult. Nem csak silóból, de hagyományos startállásból is indíthatták. A Rokot sikeréhez hozzájárult, hogy az 1990-es években német részvétellel megalakított Eurockot vegyesvállalat révén külföldi, nyugati gyártású műholdak is pályára kerülhettek vele. A listán olyan nevezetes és fontos űreszközök szerepelnek, mint például a Föld gravitációs erőterét kutató amerikai–német GRACE (2002), a koreai KOMPSAT-2 távérzékelő hold (2006), a szintén a bolygónk gravitációs mezejét feltérképező GOCE (2009), a talaj nedvességtartalmát és a tengervíz sókoncentrációját mérő SMOS és a Napot figyelő Proba-2 (2009), a Föld mágneses mezejét tanulmányozó háromtagú Swarm (2013), valamint az európai Copernicus földmegfigyelő program Sentinel-3A és -3B (2016, 2018) és Sentinel-5P (2017) műholdjai.

2003 júniusában a Rokot egy fejlesztés alatt levő orosz földmegfigyelő műholdtípus (Monitor-E) tömegszimulátorát helyezte pályára, de rajta kísérletként hat apró műhold is helyet kapott. Ezek voltak a később nagy karriert befutott CubeSat szabvány szerint épült első nanoműholdak, így utólag a Rokot ezen indítása nyugodtan nevezhető űrtörténelminek is. 2005-ben a rakéta hibájából elveszett az ESA jégtakaró kutatására szánt CryoSat műholdja (öt évvel később egy Dnyepr rakétával indult el a pótlására megépített CryoSat-2). A Rokot rakétához egyébként 31 sikeres (29 orbitális és 2 szuborbitális), egy részben sikertelen indítás, valamint két teljes kudarc kapcsolódik.