Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Blagoveszt-14L
(Rovat: Orosz alkalmazási holdak, A nemzetbiztonságért , Lássuk és halljuk egymást - 2019.08.07 07:15.)

A geostacionárius orosz katonai távközlési műholdak sorozatának újabb tagja indult Bajkonurból.

Blagoveszt-14L jelű műhold egy Proton-M hordozórakéta és Briz-M végfokozat segítségével érte el a tervezett Föld körüli pályáját, ahonnan geostacionárius – vagyis az Egyenlítő síkjában kb. 36 ezer km-es magasságban húzódó, 1 napos keringési idejű – pályára irányítják majd. A kazahsztáni start időpontja augusztus 5-én, magyar idő szerint 23:55 volt, de a Briz-M többszöri begyújtása után, csak mintegy 9 órával később önállósult.

A Blagoveszt-14L egy elsősorban katonai célú orosz távközlési műholdrendszer negyedik példánya. Az első ilyen műholdat 2017-ben, másik kettőt 2018-ban állítottak szolgálatba. A fedélzeten Ka- és Q-sávú transzpondereket helyeztek el, ezek közvetlen műholdas adatkapcsolatot biztosítanak az orosz katonai bázisok között. A műholdrendszer kapacitásainak egy részét ugyanakkor polgári célokra (telefonos és szélessávú internetes összeköttetés, műsorszórás) is használják. A most indított űreszköz a Resetnyev vállalat Ekszpressz-2000 platformjára épült, fedélzeti távközlési berendezéseit a Thales Alenia Space szállította. Ez a négyes sorozat utolsó darabja.

Nemrég ugyancsak indult egy orosz katonai távközlési hold, de a Meridian-8 (Meridian-18L), de az fél napos periódusú, elnyúlt, Molnyija-típusú pályára, ahonnan a magas északi földrajzi szélességek lefedettségén segít.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024