Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

A Plútó után
(Rovat: New Horizons, Távoli világok kutatói - 2015.09.05 08:15.)

A New Horizons még jó darabig küldi majd a Plútóról gyűjtött adatait a Földre, de irányítói már 2019-re készülnek...

Ha a NASA egyáltalán elfogadja a New Horizons űrszonda programjának meghosszabbítását – formális döntés még nem született, de az eddigi sikerek fényében meglepő lenne az elutasítás –, az űreszköz következő célpontja a 2014 MU69 jelzésű kis Kuiper-övbeli objektum lesz. A szonda a számítások szerint 2019 első napján haladna el az égitest közelében.


(Fantáziakép: NASA / JHU APL / SwRI / Alex Parker)

A tavaly júniusban a Hubble-űrtávcső keresési programjában felfedezett egyik lehetséges célpont mellett most augusztusban döntöttek. A 2014 MU69 átmérője 25 és 45 km között lehet. (Belső használatra korábban PT-1-gyel is jelölték.) A bizonytalanság oka, hogy a csillagászok csak a fényességét ismerik, felszíni anyagának fényvisszaverő képességét nem. Vagyis ha kevesebb napfényt ver vissza, akkor nagyobb méretű kell legyen – ha pedig többet, akkor egy kisebb test is elegendő a mért fényességhez. A kutatók reményei szerint a Naprendszer külső részének őseredeti összetételét őrizheti a távoli objektum. Így a Plútó mellett a Kuiper-öv egy másik, sokkal apróbb égitestjének tanulmányozásával teljesebbé válhatnak ismereteink a bolygórendszerünk keletkezéséről. A 2014 MU69 egyszerűen túl kicsi ahhoz, hogy belső geológiai folyamatok formálhatták volna – épp a New Horizons megfigyeléseiből tudjuk, hogy a Plútóra ez nem igaz. Ugyanakkor elég távol van a Naptól, így a napsugárzás hatására sem változhatott eredeti összetétele. (Közel 300 éves keringési idejű pályáján naptávolsága kb. 42-46 csillagászati egység között változik.)

Ha a New Horizons új célpontjára a költségvetés őrei is rábólintanak, már októberben és novemberben el kell kezdeni azokat a pályamódosító manővereket, amelyek a kis Kuiper-objektum felé viszik a szondát. Ehhez elegendő mennyiségű hajtóanyag áll rendelkezésre a fedélzeten. Miután 2019. január 1-jén létrejön a találkozás, a New Horizons folytatja útját kifelé a Naprendszerből. Még talán a 2030-as évekig hallgatunk felőle, utána viszont már nem lesz elegendő a radioaktív termoelektromos generátorát tápláló plutónium, így rádiójeleket sem tud majd kibocsátani a Föld felé.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024