Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Két kínai navigációs műhold indult
(Rovat: Navigáció és térképészet, Kínai műholdak - 2018.01.13 07:15.)

A Beidou rendszer két új, közepes magasságú pályára szánt tagját egy Hosszú Menetelés-3B rakéta juttatta a világűrbe.

A start Hszicsangból (Xichang) magyar idő szerint január 12-én 0:18-kor történt. A Beidou-3M sorozatú műholdak mintegy négy óra elteltével érték el kijelölt pályájukat. A jelölésben a 3-as szám a kínai navigációs holdak harmadik generációjára utal, az M betű pedig a közepes pályamagasságra (medium Earth orbit, MEO). Ahogy az amerikai GPS, az orosz GLONASSZ és az európai Galileo, a kínai rendszer is 20 ezer km körüli magasságban keringő konstellációt alkalmaz, de a Beidou rendelkezik ezek mellett magasabb, geoszinkron, illetve geostacionárius holdakkal is.


A kínai navigációs műholdrendszerben használt pályák. (Kép: Beidou)

Ezt az indítást eredetileg még 2017-re tervezték, de a programban késedelmet okozott a Hosszú Menetelés-3B hordozórakéta júniusi a részleges kudarca, amikor a Chinasat-9A távközlési hold a tervezettnél alacsonyabb pályára került. (Szerencsére végül sikerült a saját hajtóművei segítségével eljuttatni a műholdat a geostacionárius pályamagasságba.)


Fantáziaképen egy Beidou-3 műhold a Föld körül. (Kép: J. Huart)

Az új generációs műholdak új platformra épültek, starttömegük 1014 kg. A műholdtest mérete 2,25 × 1,22 × 1 méteres. A pályamagasság 21 és félezer km körüli, a pályasík hajlásszöge 55,5°-os. A polgári használatra hozzáférhető navigációs rádiójelek frekvenciája és kódolása is megváltozik, jobban igazodva a GPS és a Galileo rendszerhez. A kínai navigációs műholdak konstellációja segítségével valós időben, vízszintes értelemben 6 m-es, a magasságban 10 m körüli pontosságot lehet elérni egy vevőberendezéssel. A rendszer első fázisának kiépítése 2003-ban kezdődött. A második fázisban 2012 végére regionális lefedettséget értek el. A harmadik fázis célja 2020-ig a globális lefedettséget biztosító teljes (27 MEO, 5 geostacionárius és 3 az egynelítői síkkal nagyobb szöget bezáró geoszinkron műholdból álló) konstelláció befejezése.

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024