Űrvilág
Űrvilág űrkutatási hírportál (http://www.urvilag.hu)

 

Szökőmásodperc
(Rovat: Navigáció és térképészet, Lássuk és halljuk egymást - 2005.12.20 08:02.)

Az idén 1 másodperccel hosszabb lesz az év. De lehet, hogy utoljára alkalmazzák a szökőmásodpercet a Föld valós forgása és az atomórák által mért idő eltérésének kiegyenlítésére?

Földünk forgása lassul. Rádió-interferometriás mérések alapján a Föld saját tengelye körüli forgása átlagosan 2 ezredmásodperccel késik naponta. (A cikk korábbi változatában azt írtuk, hogy ennyivel lassul. Ez nem igaz: a forgó Föld mint „óra” jelenleg ennyivel késik az atomórákhoz képest. Ez a késés azonban majdnem két évszázad óta halmozódott fel. A másodperc SI definíciója ugyanis kb. az 1820-as nap hosszának 1/86400-ad részéhez lett igazítva. Ez azt jelenti, hogy még ha jelenleg nem is lassulna a földforgás, az órákat akkor is rendszeresen igazítani kellene, hiszen más ütemben „járnak”. Köszönjük a figyelmes olvasóknak, akik elgondolkodtak a dolgon, és a vendégkönyvben is szóvá tették! - A szerk.)

A Párizsban székelő Nemzetközi Földforgás és Referencia-rendszer Szolgálat (International Earth Rotation and Reference Systems Service, IERS) 1972 óta ún. szökőmásodpercekkel tartja kordában a Föld forgása és az atomórák által mért világidő (UTC – Coordinated Universal Time) közötti különbséget. A késés miatt a napok egyre hosszabbodnak, bár a köznapi életben ez nyilvánvalóan észrevehetetlen. Igaz hosszabb idő elteltével már számottevő lehet a Nap delelése és a „templomtorony mutatta dél” közötti eltérés. Tudósok szerint ha nem tennénk semmit a lassulásnak az időmérési rendszereinkkel kapcsolatos szinkronizálása érdekében, úgy 900-1000 év múlva a csillagászati dél délután 1 óra körül következne be. Ez azonban eléggé elfogadhatatlan.

1972 óta összesen 22 szökőmásodperc kellett, kiegyenlítendő a késést. Azt is tudjuk, hogy a jövőben egyre sűrűbben lesz rá szükség. A Föld forgásának változását elsősorban az árapály jelensége okozza, de más jelenségek is hozzájárulnak (emlékezzünk csak a tavaly karácsonyi cunami nyomán megjelent szenzációra, hogy a katasztrófa még a nap hosszát is megrövidítette, igaz mindössze 3 ezredmásodperccel). Némely jelenség oka ma még nem ismert, és az árapály sem okoz egyenletes lassulást, éppen ezért a szökőmásodperceket nem lehet ütemezni. Minden egyes szökőmásodperc alkalmazását csak néhány hónappal korábban döntik el. A mostani korrekcióra 2005. december 31-én kerül majd sor.


A Föld forgási szögsebességéből adódó időeltolódás másodpercekben, 1972 óta (piros görbe) és az atomórák által mért, alkalmanként szökőmásodpercekkel korrigált koordinált világidő (UTC, kék lépcsős vonal) közötti eltérés az évek során. Az utóbbi időben a piros görbe elleposodott, így előzőleg szökőmásodpercet elég régen, 1998. december 31-én kellett bevezetni. (Ábra: IERS)

Az időmérés pontosságának az űrkutatásban elsősorban a helymeghatározó rendszerek, a GPS, a GLONASSZ és a majdani Galileo esetében van alapvető jelentősége. Eddig a rendszereknek könnyen sikerült alkalmazkodni a szökőmásodpercekhez, a kézi GPS vevők tulajdonosai pedig szinte észre sem vették a változásokat, hiszen ha nem volt megfelelő a kijelzett idő, a rendszer a következő jel vételekor automatikusan felülírta magát.

A szökőmásodpercek azonban nemrégiben vita kereszttüzébe kerültek. A korrekciókat az említett párizsi intézet mások egyetértésével végzi el, a Nemzetközi Távközlési Unió (ITU) Rádiókommunikációs Szekciója, a Nemzetközi Csillagászati Unió (IAU) és a Nemzetközi Rádiótudományi Unió (URSI) véleménye alapján. Érdekes módon tehát a távközlésnek nagyobb szava van az időmérésben, mint a csillagászatnak. 2004-ben a Távközlési Unió meglepő javaslattal a szökőmásodpercek 2007 utáni eltörlését indítványozta, a világidő (UTC) újradefiniálása mellett.

Úgy tűnik egy egyszerű módszer helyett egy bonyolult, nagyon sok munkát igénylő folyamat veszi tehát kezdetét, igaz mindez az időszámításunk pontosításának irányába hat majd. Mindenesetre ez év végén a különböző rádiós időmérő szolgálatoknál az év utolsó percében a 60. helyett 61. pittyegés jelzi majd az új év beköszöntét. (Forrás: Sky and Telescope)

Teljes verzióMinden jog fenntartva - urvilag.hu 2002-2024